A nemzetközi kupában elért 1-0-s győzelem után vasárnap kétgólos vereségbe szaladt bele a Loki a 2026/202z-es bajnoki szezon nyitányán.
Gert Remmel az első észt vezetőedző az NB I-ben, s bár csütörtökön az örmény Pjunyik Jereván legyőzésével mutatkozott be a Debrecen szakvezetőjeként, a Konferencia-liga-selejtező után három nappal vereséggel debütált az élvonalban.
A Puskás Akadémia is új vezetőedzővel kezdte az idényt, miután Hornyák Zsolt hét év után közös megegyezéssel távozott. Utódja, Babó Levente az elmúlt két szezonban a felcsúti klub U19-es csapatát irányította.
OTP Bank Liga, 1. forduló:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 0-2 (0-2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Berke
gólszerző: Németh A. (12., 29.)
piros lap: Colley (93.)
sárga lap: Patai (45.), Mejías (63.), illetve Kern (31.), Colley (71., 93.), Golla (73.)
Debreceni VSC:
Andrejev – Tercza, Mejías, Batik, Keller (Guerrero, 80.) – Patai, Boskovic (Sain, 75.) – Kocsis D., Dzsudzsák (Myrtaj, a szünetben), Macsó (Cibla, a szünetben) – Szendrei Á. (Baldoni, 58.)
Puskás Akadémia FC:
Lehoczki – Szolnoki, Harutjunjan, Golla, Ormonde-Ottewille – Soisalo (Nissilä, 71.), Okeke, Mondovics (Dárdai P., 59.), Kern (Varga Zs., 84.) – Lukács D. (Krupa, 84.), Németh A. (Colley, 71.)
Az egymás elleni statisztika nem a debreceniek mellett szólt, mivel 2018 októbere óta csak egyszer – 2024 februárjában – nyertek hazai pályán a Puskás Akadémiával szemben. Vasárnap is rosszul kezdődött a hajdúságiak számára a találkozó, mivel a 12. percben hátrányba kerültek. Lukács Dániel futott el a jobb szélen, az alapvonal közeléből laposan középre passzolt, csatártársának pedig nem okozott gondot két méterről a hálóba passzolnia a labdát. Lassan ébredeztek a hazaiak, s előbb Dzsudzsák Balázs távoli lövésénél védett Lehoczki Bendegúz, kisvártatva pedig Szendrei Ákos csúsztatott a léc fölé.
Mielőtt azonban belelendült volna a DVSC, a vendégek növelték az előnyüket, mégpedig Németh második találatával. A támadó megint Lukácstól kapta a labdát, de ezúttal egy hosszú indításból, kicselezte Batik Bencét, majd 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Az előző idényben Németh 22 mérkőzésen lépett pályára, és összesen kétszer volt eredményes, amelyhez ebben a szezonban szűk fél óra is elegendő volt neki.
Gert Remmel, a hazaiak új vezetőedzője a szünetben lecserélte Dzsudzsák Balázst, amelyre az elmúlt hat évben nem volt példa. Megesett, hogy a csapatkapitány csereként beállva kevesebb időt töltött a pályán, de kezdőként vagy végigjátszotta az adott mérkőzést, vagy kapott legalább 60-70 percet.
Az észt szakember Dzsudzsák mellett további két cserével próbált változtatni, amellyel annyit mindenképpen elért, hogy a második játékrészben a Debrecen veszélyesebben futballozott. Igazán nagy gólszerzési lehetősége azonban a 81. percig nem adódott, ekkor Sohan Baldoni fejesét követően Brandon Ormonde-Ottewill mentett a gólvonalról.
A rengeteg szabálytalanság miatt széttöredezett játék a vendégeknek kedvezett, akik a második félidőben már csak az eredmény tartására törekedtek. A céljukat végül elérték, de a csereként beállt Lamin Colley a háromperces hosszabbítás végén megkapta a második sárga lapját is, így a gambiai csatár nélkül fejeződött be az összecsapás.