Ez most egy rendhagyó beszámoló lesz. Mert mit is írhatnék a Scooter szombati, Campus-zárónapi tombolásáról? Hogy elképesztő hangulatot teremtettek? Hogy nagyon rendben volt? Bár a személyes kedvenceimből alig másfelet pörgetett le H. P. “Fucking” Baxxter és csapata, hiányérzetnek még a szikrája sem maradt bennem.
Nem zenét hallgatni mentem ugyanis – azt megtehetem bármikor, lényegesen jobb hangminőségben. A Scooter munkássága kétségkívül nem a magaskultúra csúcsterméke (bár H. P. védjegyévé vált kiabálásai és meghökkentő szövegrészletei megérnének egy külön elemzést), viszont egy olyan korszakot sűrítenek magukba, amely iránt a negyvenes korosztály megkérdőjelezhetetlen nosztalgiát táplál.
Egy egész generáció dühöngte és diszkózta át a kamaszkorát a Scooterre és kortársaira – a 666, a Brooklyn Bounce, a Sash! vagy DJ Quicksilver ütemeire. Mi, akkori tizenéves srácok – a megkerülhetetlen Borsodi-Várda kombinációval a vérünkben – e hirtelen jött önbizalomból táplálkozva próbáltunk a tánctéren kitartóan a kiszemelt lányok felé forgolódni. Reméltük, sikerül némi érdeklődést kicsikarni belőlük (ez, mondjuk, elenyésző százalékban jött be).
“Becsajozunk, öcsém!”
– biztatott a buli előtti melegítésnél Tibi barátom, miközben a kazettás magnóban elindította az aktuális In Da House vagy House Attack válogatást a legmenőbb techno-, trance- és rave-nótákkal.
És igen: H. P. is üvöltözött a fülünkbe, vele együtt kántáltuk, hogy “Háipá, háipá!”, meg hogy “Mennyibe kerül a hal?”. Aztán a diszkóból – hol a téglási King Kongból, hol valamelyik debreceni fellegvárból (Red Line, Galaxis, Vigadó), esetleg az újfehértói Tornádóból – hazafelé baktatva, (még nem agg) legénységünket megőrizve hosszan elmélkedtünk azon, mit ronthattunk el.
Nem táncoltunk elég teátrálisan? Pedig hónapokig gyakoroltuk a korszak kötelező mozdulatsorait: a villanykörte-becsavarást, a meggyszedést, a gőzmozdony-imitációt meg a horgászást… Vagy nem követtük kellő kitartással a kiszemelt áldozat tekintetét?
Ma már persze tudjuk: PONT AZ volt a baj, ahogy csináltuk.
De az emlékek azóta megszépültek és kiszínesedtek. És hiába igyekeztek a Scooterrel egy idősávban fellépő “igazán igényes, valódi zenészek” odaszúrni H. P.-éknak a Campuson, nálunk – és még sok ezer sorstársunknál – bizony ez a német banda idézte fel azokat a felejthetetlen, csetlő-botló éveket.
– Szilágyi Szabolcs –
