Szoboszlai Dominik nyilatkozata a magyar-bosnyák (0-0) után

Szoboszlai Dominik: “Büszke vagyok a csapatra”

Sport

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, amely múlt szombaton 5-0-ra kapott ki a németektől Düsseldorfban, az egész találkozón fölényben futballozott, több gólhelyzetet is kialakított, de nem tudta legyűrni a feltűnően passzív játékot produkáló bosnyákoka.

Büszke vagyok a csapatra, hogy az 5-0 után egy ilyen teljesítménnyel meg tudtuk mutatni a valódi énünket. Attól függetlenül, hogy az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az ellenfél kapusa olyan teljesítményt nyújtott, mint ha hárman álltak volna a kapuban” – értékelt az M4 Sportnak Szoboszlai Dominik, a válogatott csapatkapitánya.

Sokkal szervezettebbek voltunk, figyeltünk a másikra, betartottuk a távolságokat, az utasításokat. Csak azért vagyok szomorú, mert a három pont az mégis három pont és nem egy pont, viszont elindultunk egy jó irányba amit tartanunk kell és akkor jönni fog a szerencse is” – mondta azzal kapcsolatban, mi változott a szombati, németek elleni meccshez képest.

Lehet, hogy az 5-0-s pofon jól jött az egész csapat és én is lejöttünk a földre a valóságba, mert tizennégy veretlen meccs után lehet, kellett nekünk, visszatérjünk a földre. Mindenki védekezett, küzdött, ezzel a futó munkával küzdeni tudással elindultunk egy jó irányba” – összegzett a Liverpool játékosa.

Gyerekkori álmom vált valóra ezzel, egy leírhatatlan érzés ennyi ember előtt egy meccset végig játszani a válogatottban elképesztő. Felemás érzéseim vannak, rengeteg helyzetet dolgoztuk ki sokkal jobban futballoztunk mint az ellenfél,  de ezeket a helyzeteket be kell lőni, mert nem fog úgy alakulni, ahogy terveznénk” – mondta Nikitscher Tamás, a Kecskemét középpályása, aki a németek elleni meccsen debütált a nemzeti tizenegyben.

Remélem jó példát tudok mutatni sok kisgyereknek és sérült játékosnak hog ne adja fel az álmát, magába vetett hittel és rengeteg munkával ez megvalósulhat” – mondta azzal kapcsolatban, hogy tavaly nyáron egy súlyos sérülést szenvedett, most pedig kezdő volt a válogatottban.

Nekem felért egy vereséggel, hiszen végig  támadtunk helyzeteket dolgoztunk ki, a kapus élete meccsét játszotta. Úgy érzem, az 5-0 után jól tudtunk reagálni, helyzeteket dolgoztunk ki, úgy érzem, hogy jól játszottunk” – mondta csalódottan az ezúttal kezdőként szerepet kapó Nagy Zsolt.

Két jó lövése is volt, ezzel kapcsolatban elmondta, a kapitány kérte, tolják fel a védekezést a második labdára, hiszen a németek ellen kaptak olyan gólt, amit a mi szögletünkből szereztek. „Szerencsére hozzám pattant a labda, sajnálom hogy nem ment be. De ha ilyen játékot tudunk produkálni és így folytatjuk a szereplést, jó eséllyel várhatjuk a következő mérkőzéseket, ebből tudunk tovább fejlődni” – értékelt az idén remek formában játszó játékos.