Sallai és Szoboszlai kő-papír-olló

Marco Rossinak nem tetszett, hogy Szoboszlai és Sallai kő-papír-ollóval döntötte el, ki lője tizenegyest

Sport

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya elégedett volt azzal a játékkal, melyet az együttes mutatott az észtek ellen csütörtök este 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen, ugyanakkor kiemelte, “mindig van előrelépési lehetőség”, és a következő napokban ezen fognak dolgozni.

Az RB Leipzig légiósa a találkozó után úgy fogalmazott, a csapat kipróbált egy új taktikát, ennek a megvalósítása az összecsapás bizonyos szakaszaiban sikerült, máskor kevésbé.

“Mivel ez volt az első alkalom, valószínű, hogy legközelebb már jobb lesz, mert tudjuk még gyakorolni, tudunk rá edzeni” – jelentette ki a 22 éves középpályás.

A Sallai Roland által kihagyott tizenegyesről, illetve arról, hogy előtte kő-papír-olló játékkal döntötték el, melyikük rúgja a büntetőt, Szoboszlai azt mondta, “ez nem az egóról szólt”.

“Mindketten szerettük volna elvállalni, én pedig nem akartam azt sugallni csapatkapitányként, hogy önző vagyok és nem rendelem alá magam a csapatérdeknek. Valahogy döntenünk kellett, ő rúgta, kihagyta, de majd a következőt be fogja rúgni. Szerintem ha gól lett volna belőle, akkor ez az egész nem lenne ekkora ügy”

– nyilatkozta Szoboszlai.

Sallai hasonló véleményen volt. Kiemelte, hogy mindketten erős személyiségek, ezért valamilyen módon el akarták dönteni, hogy ki áll oda a büntetőhöz.

“Lehetséges, hogy legközelebb nem teszünk így, de én a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest”

– jelentette ki a szélső, aki az egész mérkőzést tekintve úgy vélte, voltak kisebb hibák a magyar együttes játékában, ezeket ki kell javítaniuk a hétfői találkozóra, amelyen Bulgária lesz az ellenfél Európa-bajnoki selejtezőn.

“Ugyanezzel a mentalitással és győzni akarással kell majd kimennünk akkor is a pályára. Mára meg volt beszélve minden a játékunkkal kapcsolatban, de sokszor elcsúsztunk, és nem azt valósítottuk meg, amit elterveztünk, viszont ezt a következő napokban helyre tudjuk rakni”

– mondta Sallai.

Marco Rossinak nem tetszett, hogy a két játékos így döntötte el egymás között, ki vállalja a büntetőt.

„Ha van elsőszámú kijelölt labdarúgó a büntető végrehajtására, akkor lője ő a 11-est. Ha mindez 3–0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1–0-nál ez felelőtlenség volt. Erről már beszéltem Szoboszlaival. Remélem, a jövőben nem ismétlődik meg, mert ha az észtek kiegyenlítenek, akkor nagyon zavart volna még úgy is, hogy ez egy barátságos meccs volt”

– mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány, aki egyébként sem volt elégedett a mérkőzésen látottakkal.

A győztes gólt – egyben pályafutása első válogatottbeli találatát – szerző Ádám Martin úgy vélte, az észtek egyáltalán nem játszottak rosszul, jól járatták a labdát és helyzeteket is kialakítottak.

“Nekünk talán nem volt elég gördülékeny a játékunk, ennek ellenére sok lehetőséget kidolgoztunk, úgyhogy a mai teljesítményünkből lehet építkezni a jövőben”

– nyilatkozta a dél-koreai Ulszan Hyundai csatára.

Az észtek elleni meccsen karrierje első válogatottságát ünneplő Csoboth Kevin azt mondta, csereként beállva nehéz volt számára felvenni a meccs ritmusát, ezzel együtt örült a lehetőségnek, és annak is, hogy rögtön helyzetbe tudott kerülni.

“Bízom benne, hogy hétfőn is pályára léphetek majd, de ezért még dolgoznom kell a következő napokban. Talán lehetett volna egygólosnál nagyobb is a különbség a javunkra, de a lényeg az, hogy a szövetségi kapitány 50. mérkőzésén nyertünk”

– hangsúlyozta.

Marco Rossi együttese az Eb-selejtezősorozat hétfői játéknapján 20.45 órától fogadja a bolgárokat a Puskás Arénában.