Gróf Dávid

A Lokiból nemrég távozó Gróf Dávid remekül érzi magát új klubjánál Görögországban

Sport

A téli átigazolási szezon utolsó napján igazolt Debrecenből Gróf Dávid a görög élvonalban szereplő Levadiakosz csapatához, amelyhez nemrég új vezetőedző érkezett, aki a magyar kapusnak szavazott bizalmat.

A 33 esztendős hálóőr kedden az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, rendkívül gyorsan sikerült beilleszkedni, hiszen “kiváló az öltöző”, ráadásul vannak ismerős arcok is, mint a hétszeres magyar válogatott Vinícius Paulo, vagy Michal Skvarka, akivel a Ferencvárosnál játszottak együtt.

Az együttes élére nemrég nevezték ki Jannisz Petrakiszt, aki rögtön Gróf kapuba állításával próbált frissíteni a csapaton: húzása abban az értelemben bejött, hogy az Atromitosz otthonában elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával a hálóőr lett a meccs legjobbja, a Panetolikosz ellen elért gól nélküli döntetlen pedig már pontszerzést eredményezett.

“Már csak kilenc mérkőzésünk van hátra, ki kell harcolnunk a bennmaradást, sok játékosnak a jövője is múlik ezen. A rájátszásban a közvetlen riválisainkkal találkozunk majd, el kell kezdenünk pontokat gyűjteni”

– jegyezte meg Gróf.

A DVSC jelenleg nem áll ilyen jól kapusok terén, Megyeri Balázs sérülése miatt ugyanis mélyvízbe kell majd dobni valamelyik fiatalt a Puskás Akadémia elleni kupameccsen:

Megyeri Balázs több hétre kidőlt, fiatal kapus mutatkozhat be a Lokiban