Dzsudzsák Balázs nyilatkozik

Dzsudzsák Balázs elcsukló hangon nyilatkozott közelgő búcsúmeccséről

Sport

2-1-es vereséget szenvedett a Loki Felcsúton, a meccs után Dzsudzsák Balázst, a debreceniek gólszerzőjét is faggatta az M4 Sport riportere.

A november 20-án esedékes, görögök elleni találkozóval kapcsolatban azt mondta, “az előző 108 alkalomért nem szenvedtem, nem vártam ennyit, mint a mostani búcsúmérkőzésemre”.

Nagyon boldog vagyok, hogy ez összejöhet, köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, akinek örömet okozhattam. Sikerben és kudarcban is osztoztam az elmúlt 13-14 évben, úgyhogy megvan már a szöveg, amit mondani fogok. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy a világ legszebb sportját űzhetem, és ennyi szeretetet kaptam szurkolóktól, ennyi sikert értem el a három legszebb színben a világom. Nagyon várom, hogy mindezt még egyszer átélhessem

mondta elérzékenyülten Dzsudzsák Balázs.

A válogatottól hamarosan búcsúzó középpályás a felcsúti vereség miatt érthetően csalódott volt, szerinte a csapat a szögletek miatt kapott ki. Megerősíthetjük, ugyanis mindkét bekapott gól sarokrúgás után született.

Dzsudzsák Balázs ismét góllal kápráztatta el Marco Rossit