Szabó Sándor Titusz korábbi profi kick-boxos és ökölvívó, jelenleg pedig a DVSC ökölvívó csapat vezetőedzőjeként dolgozik.
Hogyan kezdődött a boksz iránti szenvedélyed?
Gyermekként kezdtem kick-boxot tanulni, de a szüleim veszélyesnek gondolták, így nem engedték meg, hogy tovább járhassak, így abba kellett hagynom. De a sorsom mégis az lett, hogy ezzel a sporttal foglalkozzak, hiszen pár év múlva, 18 éves koromban visszakerült az életembe. Éreztem, hogy nekem ez kell, még úgy is, hogy volt olyan eset, amikor annyira összevertek, hogy nem láttam az egyik szememre. De én mégis örömmel mentem haza. Azután eltelt tíz év, és jött az ökölvívás. Azt gondolom, akkor értem meg rá. 28 évesen amatőrben már nem indulhattam, így profiban kezdtem el a karrieremet. Több mint hetven meccsem volt, és bár nincsenek nagy eredményeim, de rengeteget tanultam belőlük. Sok esetben a negatív belső dolgaim blokkolták a sikereimet, és nem az, hogy nem voltam jó benne. A nehézségeimből tanulva edzőként át tudom adni a tapasztalataimat azoknak a srácoknak, akik hajlandóak ezeket befogadni.
Mi volt az oka, hogy abbahagytad?
Negyven felett már nem ment a mindennapos edzés, mármint abban a tempóban, amiben kellett volna. Csökkent a sebességem, ami egy küzdelmi szituációban már megmutatkozott. Leszakadt a bicepszem, elkopott az izomzatom és az ízületeim. Az utolsó meccsen a halántékomra kaptam egy ütést, és kiütéssel ért véget. De ezek ellenére is nehezen hagytam abba a bokszolást, és néha még álmodok is róla, hogy felhív az egyik menedzser, hogy menjünk el egy meccsre bunyózni.
Mióta vagy edző?
Több mint három éve, amikor Bokor Zoltán thai box-edző beajánlott a DVSC-hez. Igazából azelőtt sosem akartam edző lenni, mert zavart az, hogy amit én meg tudok csinálni, az másnak valamiért nem megy. De rájöttem, hogy sokan nem tartanak ott, ahol én gondoltam, hogy tartaniuk kellene. Meg kellett tanulnom azt, hogy edzőként türelmesebbnek kell lennem, de már nagyon jól érzem magam benne, mert valamilyen szinten pótolja bennem azt az adrenalint, amikor a srácok mérkőzésein vagyok, mint amikor én bokszoltam. Visszakapom tőlük a belefektetett energiát. 2021-ben segédeződként volt szerencsém részt venni az ifjúsági válogatottal három nemzetközi versenyen. Ezek közül az egyik a montenegrói Európa-bajnokság volt, ami tapasztalatszerzésként is élmény, és a tavalyi évem, az eddigi edzői karrierem fénypontja volt. És nem utolsósorban abban az évben az országban működő közel száz utánpótlás klub közöttl elsők lettünk, míg összesítésben a második helyet szereztük meg.
Hány versenyzője van a klubnak?
Körülbelül ötvenen járnak hozzánk, ebből a versenyzőink száma 15-20 fő között mozog. Kilencévestől egészen huszonkét éves korig terjed a skála. Versenyzőink az elmúlt hetekben rendezett Bocskai István és Énekes István emlékversenyeken is szép eredményeket értek el.
Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a bokszban?
Nagyon kell szeretnie ezt a sportot ahhoz, hogy eredményes legyen benne, és természetesen rendkívüli szorgalom és kemény munka is szükséges hozzá. Egy felnőtt versenyzőnek napi szinten kell edzést tartania és edzőtáborokba járnia. A válogatott szintet kell, hogy elérje, és csak akkor tud majd nemzetközi versenyen is részt venni. Aki nem kerül be a válogatott keretbe, a magyar bajnokságokon és versenyeken tud majd indulni. Közülük sokan váltanak a profi bokszra.
Hogyan épülnek fel a klubban az edzések?
Hétfőn, szerdán és pénteken, zsákos, erősítő, állóképesség-fejlesztő és terhelő edzéseink vannak. A kedd és a csütörtök a páros gyakorlatok és a sparring napja.
Kinek ajánlanád, hogy kezdjen el bokszot tanulni?
Igazából mindenkinek. Az egyik tanítványunk mondta azt, hogy ez bonyolultabb sport, mint a sakk. Mert annyira összetett már akkor is, amikor még senki sem áll veled szemben, aki visszaüthetne. Meg kell tanulni a távolságtartást, hogyan legyen fent a kéz, elhajolni egy ütés elől és abból visszatámadni. Mindent úgy csinálni, hogy az optimális legyen. A kihajlásokat, védéseket is úgy kell kivitelezni, hogy abból előnybe tudjunk kerülni. Nagyon gondolkodós, mondhatnám azt is, hogy ez nem a hülyék sportja. A boksz fontos része az erő, a gondolkodás, az ügyesség, gyorsaság és a felkészülés. Sok rutin kell hozzá, hogy ezeket elsajátítsuk. Vannak, akik úgy kezdik el, hogy csak alakformásra használják, vagy arra, hogy sportoljanak valamit. Hobbistáink, akik negyven felett vannak, azért jönnek el, hogy bokszoljanak egy kicsit. Mert előbb vagy utóbb ki akarják próbálni, hogy milyen érzés a ringben küzdeni.
Sok szülő félti a gyermekét a küzdősportoktól az esetleges sérülések miatt. Hogyan lehet ezt kivédeni?
A bokszra nem lehet kötelezni senkit sem. Szülőként és edzőként is fontosnak tartom azt, hogy vigyázzunk a gyerekekre. Először páros gyakorlatokat, ütést és védést kezdünk tanulni. Hasonló testfelépítésű gyerekeket teszünk össze, és csak később engedjük őket bokszolni. Járnak hozzánk vegyesen fiúk és lányok is, akik figyelnek egymásra. Összességében fejleszti a szellemüket, erőnlétet ad, és kapcsolatépítő jellege is van. Azt látom, hogy szeretnek a gyerekek edzésekre járni.
„Sohasem késő elkezdeni a sportot” – interjú Zilai Sándorral, a debreceni thai box-legendával
Önvédelemként is használható a megszerzett tudás?
Életem során úgy, hogy az éjszakában is dolgozok, mint rendész, nagyon kevés embert kellett megütnöm. Aki küzdősportot tanul, annak lesz egy belső kisugárzása, amit mások tudat alatt éreznek és látnak is. Nem nagyon kötnek bele, mert látszik a mozgásán az is, hogy sokkal határozottabb, már az is ahogy mások szemébe néz. Viszont nem fogja használni az erejét és az adottságát sem, hacsak nem agresszív az életben is. Sokkal nyugodtabb jelleme van annak, aki bokszolni tanul. Bajnokokat, küzdősportokban eredményes embereket ritkán látni, hogy balhéba keverednek. Ők nem akarnak bizonygatni senkinek sem, hiszen már a ringben bizonyítottak.
Szenvedéllyel beszélsz a sportról, és érződik, hogy nagyon szereted. Mi az, amit adott neked?
Mindent, amit csak lehet. Azt a rengeteg utazást, ismeretségeket és azt a személyiséget is, aki most vagyok. Harminc év alatt több mint hetven mérkőzést tudhatok a hátam mögött. Megváltoztatta az egész életemet, és megtanította azt, hogy legyenek céljaim versenyzőként és most edzőként is. Nyugodtabb lettem és összeszedettebb. A sok kudarc pedig alázatra tanított, amiért hálás vagyok. Ha lehet, addig szeretném csinálni, ameddig csak élek. Ha újrakezdenék mindent, akkor is ezt választanám. Mást nem is nagyon tudnék, és nem is akarok elképzelni, mert nagyon szeretem a munkámat.
– Rontó Judyt –
