DEAC női futsal

Kiütéses győzelmet aratott a DEAC a Tolna ellen futsalban

Sport

A DEAC női futsalosai a tolnaiakat fogadták szombat este a DESOK-ban. Az előző idényben ez a két csapat küzdött meg egymással a bajnoki döntőben.  Jelen állás szerint a mostani szezonban sem okozna óriási szenzációt ez a párosítás a fináléban, bár addig még sok dolog fog történni a pontvadászatban – írja a DEAC honlapján.

A DEAC nem számíthatott a műtét után lábadozó Tóth Nórára, de a nemrég leigazolt Kajári Gabriella bekerült a keretbe.

Üveges Katalin már az első percben besárgult egy szabálytalanság miatt, Kiss Gréta szabadrúgását Torma Lilla tenyerelte ki. A második minutumban kettő az egy elleni szituáció alakult ki a térfelünkön, Nagy Anikó próbált menteni, de balszerencsés volt, hiszen a saját kapuját vette be.

A hatodik percben a sérüléséből visszatérő Krascsenics Csilla fülelt le egy passzt, majd becsúszva küldte a labdát a jobb alsó sarokba. Torma nem unatkozott, hiszen előbb Szöllős ziccerét olvasta, majd Vámosival babrált ki. Nagy Anikó kezét megfogta Fortuna az egyik löketénél, hiszen a játékszer megpattant, így pedig Deczki nem védhetett. Jött is a vendégek időkérése, ám az újabb találatot ennek ellenére a debreceniek szerezték. Horváth Viktória kb. kilenc méterről bombázott a léc alá. A szünetig még Czégénynek akadt egy ígéretes szabadrúgása, de az egyik tolnai a gólvonalon állva mentett.

A második játékrész Fülöp Dia-gálával indult, magyar válogatott játékosunk rövid idő leforgása alatt duplázott, ezzel gyakorlatilag biztossá vált a siker. Az eredmény alakulásának köszönhetően Quirikó Vivien vezetőedző Kajári Gabriellának is bizonyítási lehetőséget adhatott.

A Tolna trénere, Reveland Zoltán amiatt is bosszankodhatott, hogy egyik kulcsembere, Vámosi egy térdsérülés miatt zokogva hagyta el a pályát. A 32. percben Krascsenics állította be a 6-1-es végeredményt.

Női futsal NB I 5.forduló
DEAC-2F-Bau Tolna-Mözs 6-1 (3-1)
Gólszerzők: Krascsenics (6., 32.), Nagy A. (12.), Horváth V. (15.), Fülöp (22., 23.), ill. Nagy A. (2. – öngól)
A DEAC összeállítása: Torma – Üveges, Fülöp, Nagy A., Horváth V. Cserék: Kajári, Tóth A., Pócsik, Sovány, Krascsenics, Gajzágó, Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.