Kétmillió forintra büntették Kuttor Attilát, aki arra célozgatott, hogy Orbán csapatát előnyben részesíti az MLSZ

Sport

Kétmillió forintra büntette Kuttor Attilát, a Mezőkövesd vezetőedzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A sportági szövetség honlapjának hétfői beszámolója emlékeztet rá, hogy a tréner a Debrecen elleni, hazai bajnoki mérkőzést követően az M4 Sportnak olyan nyilatkozatot adott, amellyel

“kétségbe vonta a versenysemlegesség elvének érvényesülését, és amely alkalmas arra, hogy az MLSZ működésével szembeni bizalmat megingassa”,

emiatt kell fizetnie.

Kuttor Attila egész pontosan azt mondta, hogy

nyugodtan indulhat az Európa Ligában az, aki akar vagy akit az MLSZ megjelöl, de a munkánkat, amit leteszünk a pályára, azt folyamatosan hétről hétre veszik el.

Végül így is lett, a harmadik helyet a Mezőkövesd nagy riválisa, a Felcsút (Puskás Akadémia) szerezte meg, így Orbán Viktor 1800 lelkes szülőfaluja indulhat az Európa Liga selejtezőjében. A csapatnak szombaton nagy puszilkodás közepette maga Mészáros Lőrinc klubelnök adta át a bronzérmeket.

Mindeközben: Felcsúton óriási buli kezdődött, Orbán falujának csapata indulhat az Európa Ligában

A fegyelmi bizottság kiemelte, a döntés meghozatalánál figyelembe vette, hogy a sportszakember a fegyelmi vétséget nagy nyilvánosság előtt követte el, illetve azt is, hogy a testület egy hasonló fegyelmi vétségért nemrégiben is felelősségre vonta.

Az MLSZ hivatalának kiegészítésében úgy fogalmaznak:

“véleményt alkotni, kritikát megfogalmazni természetesen minden sportszakembernek lehetősége van, ugyanakkor szándékos és összehangolt beavatkozásról, csalásról nyilatkozni a legsúlyosabb sportszerűtlenségek egyike, amely a bajnokságban résztvevő többi csapatot is sérti, és a világ bármely országában eljárást, súlyos büntetést von maga után”.

Az OTP Bank Liga utolsó fordulóinak további fegyelmi eljárásait csütörtöki ülésén folytatja le a bizottság.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.