Az erdőbe szaladt a rendőrök elől a hajdúböszörményi díler, de nem jutott messzire

Az erdőbe szaladt a rendőrök elől a hajdúböszörményi díler, de nem jutott messzire

Rendőrség

Az egyenruhások a 3507-es úton láttak el szolgálatot április 15-én, amikor felfigyeltek egy gyanús járműre. Azonnal az autó után indultak, ami nem sokkal később megállt, a vezetője pedig rögtön futásnak eredt.

A sofőr nem jutott messzire, egy perc múlva már az avarban feküdt megbilincselve.

A férfi a rövid sprint alatt eldobta a táskáját, de ezzel nem járt túl a rendőrök eszén, megtalálták. A gépkocsiból, valamint a táskából is droggyanús anyagok és a fogyasztáshoz szükséges eszközök kerültek elő.

A gyanú szerint a jogosítvány nélkül közlekedő és a vezetéstől eltiltott férfi az elfogásáig rendszeresen tiltott szereket árult hajdúböszörményi lakosoknak. A rendőrök új pszichoaktív anyaggal visszaélés, továbbá járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a Debreceni Járásbíróság pedig a letartóztatásáról döntött április 17-én. A bűnügyesek az eljárás során három fogyasztót is azonosítottak, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.