Verekedésbe torkolott a közös italozás Debrecenben

Rendőrség

Hangos vitáról és verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. szeptember 17-én 19 óra körül. Két férfi került szóváltásba Debrecenben, az Ibolya utcában.

A rendőrök még a helyszínen elfogtak egy 24 éves helyi lakost, vitapartnere azonban eszméletlenül, vérző fejjel feküdt a földön, hozzá azonnal mentőt hívtak. Az orvosi vizsgálatok később megállapították, hogy a sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nyomozás adatai szerint a 24 éves gyanúsított közösen italozott későbbi áldozatával, az 55 éves férfival. Összevitatkoztak, majd a fiatal ütni-verni kezdte ismerősét.

Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – írja a police.hu.