Kétszer is tetten érték az esztári besurranó tolvajt

Rendőrség

A rendőrségre besurranó tolvajról érkezett bejelentés 2021. január elején. Egy pocsaji ingatlan nappalijában kutatott értékek után egy férfi január 1-jén. A sértett tetten érte, majd kitessékelte a házából az idegent. Január 10-én egy berettyóújfalui családi házban találkoztak az ott lakók egy hívatlan vendéggel. Az ismeretlen egy utolsó esélyt adott még magának és megpróbált elbújni a helyiségben lévő ágy végében. Nem járt sikerrel, a sértettek észrevették és ezúttal is üres kézzel kellett távoznia a helyszínről. Az egyenruhások a kapott személyleírás alapján perceken belül elfogták a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozás során kiderült, hogy a pocsaji besurranást is ő követhette el, valamint több hasonló bűncselekménnyel kapcsolatba lehetett hozni. Gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették az esztári lakost, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság 2021. január 12-én elrendelt. A 40 éves férfi nem tett beismerő vallomást.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás vétség, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gyanúsítottal szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.