Debreceni dohánybolti rabló: “tudtam, hogy szorul a hurok”

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást két ismeretlen férfi ellen, akik 2020. augusztus 26-án kora reggel kiraboltak egy debreceni dohányboltot.

A nyomozók két napon belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves O. Richárdot, és 19 éves társát R. Józsefet. A két férfit kihallgatták, beismerő vallomást tettek. E

lmondták, hogy készültek a rablásra, ötletadó filmeket néztek, majd terepszemlét tartottak Debrecenben. Végül választásuk a Dózsa György utcán található üzletre esett.

Videó – elfogták a debreceni dohányboltrablás gyanúsítottjait

Nem sokkal nyitás után O. Richárd, egy légfegyverrel a kezében ment be a boltba, társa pedig kint biztosította. Miután megszerezték a kasszában található több mint ötvenezer forintot, elmenekültek a helyszínről. A fegyvert később elrejtették, a pénzt pedig elköltötték. Elutaztak a városból, előbb Diósgyőrbe, majd Egerbe mentek, ahol a hajdú-bihari nyomozók elfogták őket.

Egyikük vallomásában azt mondta,

tudta, hogy szorul a hurok, és megkönnyebbülést érzett mikor megjelentek a rendőrök.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottak ügyében a hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.