Rendőrautó

A zebrán gázoltak halálra egy embert Debrecenben ma hajnalban – a sofőr elhajtott, keresik

Rendőrség

Elhajtott a helyszínről a cserbenhagyó.

A rendőrök keresik azt a sofőrt, aki gépkocsijával elütött egy gyalogost, majd továbbhajtott.

Debrecenben, a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében 2019. november 14-én 4 óra 30 perc körül halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy gyalogos férfi kelt át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi elütötte, majd elhajtott a helyszínről.

A balesetben a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Frissítés: a baleset áldozata valószínűsíthetően Attila volt:

Meghalt Attila, Debrecen egyik legismertebb embere

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy az ismeretlen gépkocsi sofőrjét, illetve azokat, akik a balesetet látták, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyenek bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán  illetve a 112-es központi segélyhívó számon.

A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli!