Tóth Andi

“Ótvar” koncertet adott Tóth Andi

Bulvár Party Zone

Tóth Andi nagyon várta már nagyváradi koncertjét, hiszen ez a szülővárosa. De a fellépése szerinte elég “ótvarra” sikerült.

Az énekesnő csütörtökön lépett fel Nagyváradon, ahol nem volt minden ideális. Durván kiakadt a hangosítás miatt a szervezőkre, majd elnézést kért a rajongóitól egy napig elérhető Instagram-sztorijában – vette észre a Blikk.

Most volt Nagyváradon egy koncertünk, és én ugye nagyváradi vagyok, így alig vártam már, hogy végre elhívjanak. Ez meg is történt nyolc év után, és kib*szottul sajnálom, hogy egy ilyen ótvar koncertet sikerült összedobnunk! Tényleg nagyon szégyellem… ez van

– mondta videójában Andi, aki szerint mindez nem az ő hibája volt.

Kib*szott szar volt a hangosítás, szart sem hallottam, végig ideges voltam, káromkodtam, csoda, hogy nem b*sztam a mikrofont a közönségbe

– folytatta Tóth Andi, aki nagyon sajnálja, hogy így sikerült a buli, ahol már annyira ordított és próbálkozott, hogy hangja sem maradt a végére. De azért lenyomta a koncertet, annak ellenére, hogy élvezhetetlen volt mindenki számára.