Sikeresnek értékelte az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolítását és a Szent István-napi rendezvényeket a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: minden idők leglátványosabb fény-és tűzijátéka volt Magyarországon, minden eddiginél többen vettek részt a Szent István-rendezvénysorozat helyszínein és a közmédia televíziós közvetítésének nézettsége is rekordot döntött.
A tárcavezető az éppen zajló atlétikai világbajnokság lebonyolítását is méltatta, és úgy értékelt: összességben azt látják, hogy Magyarország képes nagy rendezvényeket jól megrendezni, és a főváros kiváló házigazdája ezeknek a programoknak.
Már október-novemberben egyszámjegyű lehet az infláció
A kormány minden nehézség ellenére tudja tartani vállalását, hogy még az idei évben egy számjegyűre csökken az infláció, és jó esély van arra, hogy ez ne decemberben legyen, hanem novemberben vagy talán már októberben – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely elmondta, a legfontosabb magyar gazdaságpolitikai célt el tudta érni a kormány, így a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket. Magyarországon továbbra sem a munkanélküliséggel, hanem sokkal inkább a munkaerőhiánnyal kell szembenézni.
Az infláció mérséklésével a kamatokat is csökkenteni tudják – mondta, fontosnak nevezve, hogy újra a hitelezéseknek, és így a beruházásoknak tágabb keretet nyitó kamatkörnyezet legyen Magyarországon.
Gulyás Gergely kitért arra is: továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Orbán összemosta a vendégmunkásokat az illegális bevándorlókkal, és most ennek issza a levét a kormány
81 ezer vendégmunkás érkezett tavaly az országba, helyi szinten azonban konfliktusba keverednek a lakossággal – vetette fel a Telex, erre Gulyás így felelt: sokféle gyár épül, ezek közül keveset építenek csak vendégmunkások. Ezek az emberek csak oda és akkor jöhetnek be, ahol nincs elegendő munkaerő. A beruházó feladata megoldani a problémamentes elhelyezésüket. Ahol a társadalmi együttélést megzavarják, ott nem helyes behozni vendégmunkásokat Gulyás szerint. A főszabály azonban az, hogy ahol van magyar munkaerő, ott őket kell alkalmazni, ez így is történik.
Orbán Viktor korábban azonban arról beszélt, hogy nem hívtak be vendégmunkásokat, sőt, gazdasági bevándorlóként azonosította őket. Gulyás szerint ezen kijelentések a mai napig is állnak, helytállóak ma is. Majd különbséget tett a bevándorlók és a vendégmunkások között. Gulyás azt mondta, a kormány a bevándorlásra egyértelmű nemet mondott, a vendégmunkásoknak azonban semmi köze hozzájuk, őket nemzetbiztonsági szűrésen esnek át. A háborgó helyieknek azt üzente a vendégmunkásokkal kapcsolatban, hogy
nyugodjanak meg, ők hazamennek.
“Kis Kína épül Debrecenben?” 20 ezer fős munkásszálló miatt akadtak ki a civilek
Gulyás szerint nem akkugyárakat, hanem befektetéseket támogat a kormány, még csak az sem igaz, hogy a beruházások nagy része akkugyár lenne. Az akkumulátorgyár negatív összefüggésben merül fel, de nem a magyar kormány, hanem Brüsszel találta ki, hogy 2036 után már nem lehet belső égésű motorral szerelt autókat eladni. A kormány pedig lépett: ha a mostani gyárakat meg akarják itt őrizni, akkor ehhez akkumulátor is kell, ezért építenek a németek is hatalmas akkugyárakat. Ha ezek nincsenek, akkor az autóipart el fogjuk veszíteni – mondta Gulyás. Magyarországon nagyjából mindenki hasonló támogatást kap, ha ide akar jönni.
Miért nem olyan munkahelyeket teremt a kormány, amikkel a külföldön élő magyarokat haza lehetne hozni? – kérdezte a Telex. Gulyás azt mondta azért, mert itt kommunizmus volt 40 évig, így Nyugaton duplaakkora béreket lehet keresni, mint itt. Még nem tartunk ott, mint a Nyugat.





