Tények hazugság Márki-Zay Péterről

Jogerős: hazudott a TV2 Márki-Zay Péterről

Ország

Helyben hagyta a Kúria a bírósági ítéletet, amely szerint a TV2 Tények című műsorában valótlanságokat közöltek Márki-Zay Péterről.

Az ellenzéki-miniszterelnök-jelöltről olyan képet festettek, mintha az egészségügy leépítését tervezné írta meg a Népszava. Tavaly január 12-én

többek közt azt hazudták a „Szülészeteket zárna be vidéken Márki-Zay” című hírblokkban, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester leépítené az egészségügyi ellátórendszert (…), támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg. Ez azt jelenti, hogy tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat.

A Tényekben helyreigazítást kell beolvasni azzal a szöveggel, hogy: „valótlanságot állítottunk dr. Márki-Zay Péterrel kapcsolatban: a 2022. január 12. napján a TV2 televíziós csatorna 18:00 órakor kezdődő Tények című műsorszámunk »Szülészeteket zárna be vidéken Márki-Zay« című hírblokkjában valótlanul állítottuk, hogy dr. Márki-Zay Péter tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat, továbbá valótlanul állítottuk, hogy dr. Márki-Zay Péter leépítené az egészségügyi ellátórendszert.”

A fideszes tévécsatornának 15 napon belül 133 350 forint felülvizsgálati eljárási költséget is ki kell fizetnie Márki-Zay Péternek.