Vidnyánszky Attila SZFE

Nyílt levélben határolódtak el a diákok Vidnyánszky Attilától, aki a hallgatók áthangolásáról beszélt

Ország

A Csokonai Színház korábbi igazgatójától nyílt levélben határolódnak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – írja a Színház Online.

A diákok levele szerint a 2020-ban nyakukra ültetett volt debreceni színházigazgató november 15-én a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként a következőket mondta:

“Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…) Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”

Mi, az SZFE jelenlegi hallgatói elutasítjuk a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését – olvasható a nyílt levélben. Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Tanárainkkal szakmai munkát végzünk az óráinkon, ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival.

Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle “áthangolásnak”, ami pedig a “másik gerincet” illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során.

Emellett azt üzenjük a szakmának és a nyilvánosságnak, hogy az SZFE-re való beiratkozással nem ideológiai tábort választottunk magunknak.

Világnézettől és pártpolitikától független közösség vagyunk, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni. Kíváncsiak vagyunk a világra, alkotni, tanulni, fejlődni szeretnénk, ezért éltünk egy lehetőséggel, amiből Magyarországon nincs sok.

A beskatulyázás, a széthúzás és az elzárkózás helyett az összetartást szeretnénk erősíteni, ezért arra ösztönzünk minden magyar művészeti közösséget és iskolát, hogy vállalják a párbeszédet velünk és egymással. A jó kapcsolat és a közös munka mindannyiunk érdeke.

Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat

olvasható az SZFE hallgatói által aláírt nyílt levélben.