Vonzó a bruttó 400 ezres fizetés? Már hatezren jelentkeztek határvadásznak

Ország

Két hét alatt több mint hatezren jelezték személyesen, levélben, a közösségi oldalakon vagy telefonon, hogy csatlakoznának a rendőrség kötelékéhez – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK).

Frissítés: úgy tűnik, kissé nagyot mondott az ORFK, igazából csak néhány százan adtak le jelentkezési lapot:

Csak néhány százan jelentkeztek eddig határvadásznak, pedig több mint tízezren “érdeklődtek”

 

A határvadászok alapilletménye bruttó havi 300 ezer forint, az éjszakai pótlék óránként bruttó 193 forintot, a készenléti pótlék óránként bruttó 97 forintot jelent – ezekkel, és az esetleg meglévő nyelvvizsgapótlékokkal együtt lehet elérni a bruttó 400 ezres bért, amihez évente bruttó 200 ezer forintnyi cafeteria is társul.

A jelentkezés feltételei pedig az alábbiak:

– magyar állampolgárság,

– betöltött 18. és be nem töltött 55. életév,

– büntetlen előélet,

– cselekvőképesség,

– legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres elvégzéséről) kiállított bizonyítvány,

– egészségi, fizikai, pszichológiai alkalmasság.

Bővebb információ itt.