Az életéért küzd Kóbor János

Ország

Egyre elkeserítőbb hírek érkeznek Kóbor Jánosról. Úgy tudni, mélyaltatásban tartják őt, a külvilágra egyáltalán nem reagál.

A népszerű Mecky, a magyar rocktörténelem kultikus, kiemelkedő alakja immár egyértelműen az életéért küzd. Koronavírus-fertőzéssel került kórházba, nem volt beoltva, és hiába volt a korához képest szinte tökéletes fizikai állapotban – a betegség padlóra küldte – írja a Blikk.

Szombaton az Omega együttes egy közös imára kérte fel rajongóit, a kezdeményezéshez csatlakozott például Tóth Gabi is. A legendás énekes barátai, kollégái, rajongói bíznak abban, hogy a szeretet ereje segíthet.

Hogy mennyien szeretik az Omegát és a zenekar tag­jait, azt eddig is tudtuk. Ám ami szombaton történt, az felemelő és példaértékű volt. Este tíz és tizenegy óra között közös imára kértünk fel mindenkit a zenekar hivatalos Facebook-oldalán. Nekem olyan művészek és barátok írtak, és rajtam keresztül küldtek pozitív energiát és sok-sok szeretetet Meckynek, mint Presser Gábor, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Frenreisz Károly, Rosta Mária vagy Rózsa Pisti. Bízzunk benne, hogy Kóbor János érzi és érzékeli, mennyien aggódnak érte, s mennyien szeretik őt…

mondta Trunkos András, az Omega menedzsere. Kóbor János lassan két hete került kórházba koronavírus-fertőzéssel.