Müller Cecília

Müller Cecília: ezért védenek csak 4-6 hónapig az oltások a korábban becsült egy évvel szemben

Ország

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.

Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között – előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is – várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást.

Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta:

az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be.
“A negyedik hullámban éppen a delta típussal küzdünk”

– jegyezte meg.

Hajdú-Biharban két helyszínen lesz akciós oltás – itt a teljes lista

Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni – magyarázta, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt magkapta a vakcina második dózisát.

A variánsokra utalva kiemelte: pont ez az oka, hogy nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatokkal összecsengve Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz – fűzte hozzá.

Drámai riport az M1-en: halott ember feküdt az ágyon, miközben a kórházból tudósítottak

A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje – mutatott rá az országos tisztifőorvos. Kiemelte, hogy a koronavírus megváltozásával a kórokozó “viselkedése” is megváltozott, ezért is tud most a delta típus “rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában”.

Müller Cecília arra figyelmeztetett:

egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért fontos az egyéni védelem

– hangsúlyozta.

A tisztifőorvos jelezte azt is, hogy az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni az oltási hét alatt is lehetséges, az időpont nélkül érkezőket érkezési sorrendben oltják be.

(MTI)