Történelmi pillanat: a Kossuth Rádióban beolvasták, hogy hazudtak a hallgatóiknak

Ország

Tényként kezelték a Kossuth Rádióban az Elkxrtuk című politikai krimi narratíváját.

November 10-én a Jó napot, Magyarország! című magazinműsorban (ahol a hallgatóké a főszerep), beolvasták „a Dobrev Klára által kért” helyreigazítást, amelyet a 24.hu idézett:

2021. október 26. napján a Kossuth Rádió műsorában valótlanul állítottuk, hogy dr. Dobrev Klára 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről döntött volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Dobrev Klára semmilyen döntést nem hozott az úgynevezett 2006 őszi zavargások vonatkozásában.

A DK reakciója

Már az állami pénzből propagandafeladatokat ellátó közmédia is kénytelen volt beismerni: élő adásban hazudtak Dobrev Kláráról. A Fidesz hazug propagandagépezete lebukott és ezt ők vallották be – írja Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese, alelnöke. Az állami média csak azt teszi, amit a legvadabb pártállami időkből megszokhattunk: az adófizetők pénzén hazudnak, majd álszent módon bocsánatot kérnek. De ne tévesszen meg senkit, Orbán háztáji propagandistái csak a pertől rettegve léptek kettőt hátrébb. A megfutamodásuk nem változtat azon a tényen, hogy az elmúlt hónapokban közpénzmilliárdokat vertek el hazug lejáratásra, és állami pénzből finanszírozták pártfilmjüket, az Elk*rtokat is, amelyről most ők maguk ismerték be, hogy egy hazug propagandafilm.

A Demokratikus Koalíció szerint ezek után egyértelmű: a propagandafilmnek is vállalnia kell a hazugságok következményeit. A DK azt követeli, hogy Kálomista Gáborék első körben fizessék vissza az állami támogatást, hisz a laposföldhívők, a globális felmelegedést vagy a holdraszállást tagadók sem kapnak pénzt az adófizetőktől a beteges összeesküvés-elméleteik propagálására. A film vetítései előtt pedig ezentúl írásban és hangban is tüntessék fel, hogy alkotásuk köszönőviszonyban sincs a valósággal és kizárólag hazug politikai célokat szolgál. Ismerjék be, hogy hazudtak és azonnal fejezzék be a védtelen gyerekek buszoztatását a film vetítéseire! Ez az erkölcsi kötelességük, még akkor is, ha ennek a szónak a jelentését nyilván már távolról sem ismerik Orbán leghűségesebb pártkatonái – olvasható Vadai Ágnes közleményében.

A kormányzati kampányfilm főszerepét Gubás Gabi játssza, így futott össze Dobrev Klárával a reptéren:

Gubás Gabi belebotlott Dobrev Klárába, majd eliszkolt

Fotó: Megafilm