Újabb munkakörben vezethetik be a kötelező oltást Magyarországon

Ország

A magyar honvédségen belül bármikor kötelezővé lehet tenni a védőoltást, hiszen ha valaki kivonja magát az úgynevezett hadrafoghatóság alól, azzal fegyelemsértést, bűncselekményt követ el – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit Fm most debütáló Katonadolog című műsorában számol be róla az atv.hu.

A miniszter azt mondta:

jelenleg is vannak feladatok, vannak helyszínek, ahol kötelező a katonáknak az oltása, és már most is 99 százalékos az oltottság a honvédségnél.

Benkő Tibor arról is beszélt, hogy a járványhelyzet miatt újra megjelentek a katonák a kórházakban, jelenleg 28 intézményben csaknem 100 katona vesz részt az oltási program segítésében.

A miniszter a műsorban beszélt arról is, hogy az elmúlt években nőtt a honvédség elismertsége, és ma már érdemes katonának menni. Az önkéntes katonai szolgálat vonzó a fiatalok számára, ezt bizonyítja az is, hogy még meg sem volt hirdetve, hogy az önkéntes szolgálatért plusz pont jár a felvételin, már akkor megtelt a 400 fős keretet.