Hazaérkeztek az utolsó magyar katonák Afganisztánból – szívmelengető képek

Ország

Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra érkezett kedd este az utolsó váltás kilenc katonája.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka az afganisztáni főhadiszállásról hozott magyar zászlót átvéve azt mondta: a lobogó jelképe annak az óriási erőfeszítésnek, amelyet a magyar katonák a NATO-szövetségesekkel vállvetve a közös biztonság érdekében 18 éven keresztül végrehajtottak.

Virág Kolos édesapjához, Virág Zoltán ezredeshez, az Afganisztánból hazaérkező katonák parancsnokához bújik az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra érkezett utolsó váltás katonáinak fogadásán a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. június 8-án. MTI/Ujvári Sándor

A vezérőrnagy a katonák földet érésekor azt kérte, a több ezer magyar katona mellett, akik sikeresen hajtották végre küldetésüket és hazatérhettek a családjukhoz, emlékezzenek meg közösen arról a hét bajtársukról, akik az életüket adták Afganisztánban a magyar emberek és a világ biztonságáért.

Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra érkezett utolsó váltás katonái a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. június 8-án. MTI/Ujvári Sándor

A parancsnok a közmédiának elmondta: az elmúlt 18 év legfontosabb tapasztalata Magyarországnak, a NATO tagállamainak és az egész világnak az, hogy “a magyar katona mindig megállja a helyét, lehet rá számítani, és minden körülmények között végrehajtja feladatát”.
Az afganisztáni NATO-kötelékben a magyar katonák az elmúlt 18 évben számtalan feladatot láttak el a könnyűlövészszázadtól és a helikopterkiképzéstől kezdve a biztosító és a tartományi újjáépítési csoporton keresztül az egészségügyi és a mentorcsoportig, de egy időben a kabuli reptér üzemeltetését is ellátták – sorolta.

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (j) átveszi az afganisztáni főhadiszállásra kitűzött magyar zászlót Virág Zoltán ezredestől az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra érkezett utolsó váltás katonáinak fogadásán, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. június 8-án. MTI/Ujvári Sándor

Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, az afganisztáni küldetésben részt vevő több ezer magyar katona óriási tapasztalatot szerzett, hiszen szinte minden szakterület kipróbálhatta magát éles körülmények között, amit beépítenek a mindennapi képzésbe, és még inkább hozzájárul a magyar emberek védelméhez, biztonságuk szavatolásához. Az Afganisztánból érkező repülőgépet Magyarország légterébe érve két Gripen kísérte a kecskeméti repülőbázisra.

Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka beszédet mond az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra érkezett utolsó váltás katonáinak fogadásán, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison 2021. június 8-án. MTI/Ujvári Sándor

A NATO 20 éve van jelen Afganisztánban, ahol április végén 36 tagország 9600 katonája állomásozott.
Az észak-atlanti katonai szövetség hat éve indult Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevű második missziója tanácsokkal, képzéssel segítette az afganisztáni biztonsági erőket. A szövetségesek április közepén döntöttek a csapatkivonás megkezdéséről.

Joe Biden amerikai elnök úgy értékelte, hogy a misszió célkitűzése teljesült, és jelezte: szeptember 11-ig az utolsó amerikai katona is hazatér Afganisztánból. A dátum jelképes, mert az Egyesült Államok és a NATO a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően kezdett hadműveleteket Afganisztánban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet felszámolása érdekében.