Időseket fosztott ki

Ország

A Tatabányai Járási Ügyészség a kétrendbeli kifosztás bűntette és a lopás vétsége miatt indult ügyben indítványozta a letartóztatása hosszabbítását annak a nőnek, aki a gyanú szerint egy hetvenhét éves, egy nyolcvanéves, és egy nyolcvanhárom éves sértettől lopott. Az áldozatok lakásába kitalált ürüggyel, illetve segítséget felajánlva kérezkedett be a társával együtt, majd a sértettek figyelmét elterelte, vagy alvó állapotát használta ki és így vették el az értékeiket.
Az indítvány szerint egy férfi és egy nő elkövető 2019. április 30. napjáról 2019. május 1. napjára virradó éjszaka a hetvenhét éves oroszlányi sértett lakásába úgy mentek be, hogy megkérték, hadd igyanak egy kávét és hadd töltsék nála az éjszakát. A nő, miután a sértett elaludt a lakás kisszobájában, a lakás egyéb helyiségeiből 124.900,- Ft értékben lopott el különböző értéktárgyakat, majd társával együtt távoztak a lakásból.

A gyanú szerint a nő és bűntársa 2019. május 17. napján 10 óra és 11 óra közötti időben az oroszlányi nyolcvanhárom éves sértettnek ajánlkoztak, hogy segítenek neki hazavinni a televízióját, a lakásába így jutottak be. A nő a sértett figyelmét elterelte, ezalatt a társa a lakás konyhájában összesen 41.000,- Ft értékben lopott el táblagépet, Bibliát, és készpénzt.

A gyanú szerint nő 2019. augusztus 15. napján 10 óra körüli időben a nyolcvanéves oroszlányi sértett lakásába úgy jutott be, hogy megkérte, hadd menjen el a mosdóba. A nő ezután, kihasználva azt, hogy a sértett nem figyelt rá, a lakás konyhájából ellopott egy darab 1.000,- forint értékű pénztárcát, a benne lévő 1.000,- forint készpénzzel együtt.

A nő öt alkalommal volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, legutóbb töltött szabadságvesztés büntetésből 2018. november 5. napján feltételesen kedvezménnyel szabadult, különös visszaesőnek minősül, letartóztatását a bíróság a bűnismétlés veszélye miatt 2019. augusztus 23. napján rendelte el.

Az ügyészség indítványozta a letartóztatás határidejének újabb kettő hónappal történő meghosszabbítását, mert a kényszerintézkedés törvényes indokaiban változás nem következett be.

A nyomozási bíró a gyanúsított letartóztatását 2020. április 23. napjáig meghosszabbította.

 

ugyeszseg.hu