Retró kiállítás a Fórum Debrecenben

Trapper farmer, kacsintós pénztárca, moncsicsi: megnyílt a Retró kiállítás a debreceni Fórum bevásárlóközpontban

Kultúra

Megnyitotta kapuit a Retró kiállítás a debreceni Fórumban.  Két hétig tart az időutazás, amely során a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum az 1970–80-as évek világában repíti vissza a vásárlókat. 

A tematikus tárlat a lakótér, a konyha, a gyermekkor, a szórakozás és a fogyasztás tárgyi kultúráját mutatja be, könnyed és interaktív módon. Az ingyenes múzeumi élményt folyamatos tárlatvezetések és játékos múzeumpedagógiai foglalkozások teszik emlékezetessé. Ha mindez nem lenne elég, akkor a kor hangulatát egy különleges zenei program, Soltész Rezső koncertje idézi meg március 25-én 17 órától.

Ikonikus járművek, mindennapi tárgyak és játékok

A kiállítás a ’70-80-as évek hétköznapi tárgyain keresztül ismerteti meg a látogatókkal a kor különleges életvilágát. A szocializmus korának életterei tárulnak a látogatók elé, ahol nemcsak megnézhetik, de fel is próbálhatják például a méltán híres viseleteket: az otthonkát, vagy a trapéznadrágot. Országosan ismert, mára gyakran feledésbe merült márkák darabjaival találkozhatunk, mint a Trapper, a Tisza, a Traubi, vagy a Márka (nomen est omen). Különleges élmény jelenthet továbbá az, hogy a látogatók felcsaphatnak tárlatvezetőnek – hiszen a szülők, nagyszülők fiatalkoruk ikonikus tárgyai között sétálva ismertethetik meg a kor életmódját gyermekeikkel és unokáikkal. Ugyanis a 30-50 évvel ezelőtti mindennapi használati eszközök, mint a vonalas telefon, a pille szék, a lavór vagy a szódás szifon a mai gyerekek számára teljesen ismeretlen, fura tárgyak.

Minden korosztály számára érdekes lehet a kiállítás

A hajdúszoboszlói múzeum kiállítása Dalnoky Ferenc és felesége országos hírű retró gyűjteményére épül, amely épp 15 éve látható állandó múzeumi kiállításon. Népszerűsége azóta is töretlen, s egyszer már a Fórumban is kiállították a gyűjtemény néhány darabját. „Nagy öröm számunkra, hogy két hétig a Fórum adhat helyet ennek a fantasztikus gyűjteménynek. Igazán különlegesnek tartom, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek izgalmas élményt nyújt a tárlat.”- mondta a sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Átányi Ajtony, a Fórum centermenedzsere. Március 13-ától egészen 26-áig lesz látható a múltidéző kiállítás a bevásárlóközpont -1 szintjén.  A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum célja oda vinni a múzeumi élményt, ahol az emberek vannak. Majoros Petronella, Hajdúszoboszló város alpolgármestere üdvözlendőnek tartja ezt a szándékot. „Itt vagyunk egy olyan közegben, ahol teljesen szokatlan, hogy az ember kulturális élményeket szívhat magába.  De én azt gondolom, hogy a mai világban nagyon is fontos, hogy az emberek kulturális értékekkel találkozzanak, és ha erre lehetőség van, akkor ezt a jövőben is Hajdúszoboszló mindig meg fogja ragadni.” – tette hozzá Majoros Petronella. 

Hagyományteremtő szándékkel, immáron második alkalommal mutatja be egy népszerű tárlatát a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum a debreceni Fórumban. „Januárban a Bocskai Fejedelem korona- és jogarmásolatát bemutató tárlatunk volt látható a bevásárlóközpontban, melyet több mint 10.000-en tekintettek meg. Ezért gondoltuk, hogy elhozzuk a méltán népszerű kiállításunkat, amely az ország egyik legrégebbi és az egyik legnagyobb retró gyűjteményére épül.” – mondta Dr. Bihari-Horváth László múzeumigazgató. „Annyira jó érzés az embernek látni a saját gyűjteményét egy muzeológusi koncepció mentén felépítve. Megfrissül, megújul és izgalmassá lesz.” – nyilatkozta Dalnoky Ferenc, a gyűjtemény tulajdonosa.

Érdemes ellátogatni a Fórumba, majd a múzeumba is!

A Retró kiállítás múzeumi élményét a folyamatos muzeológusi tárlatvezetések és játékos múzeumpedagógiai foglalkozások teszik még emlékezetesebbé. Március 25-én 17 órától pedig Soltész Rezső koncertjén nosztalgiázhatnak a látogatók.  A Fórum után érdemes ellátogatni Hajdúszoboszlóra is, ahol a Bocskai Múzeum 3 épületben 7 kiállítása várja az érdeklődőket. A múzeumban a retró kiállítás mellett Fejedelmi Kincstár, interaktív helytörténeti és néprajzi tárlatok is megtekinthetők. A Nemzetközi Modern Képtárban pedig eredeti Picasso és Chagall alkotások várják a látogatókat.