Rendkívül kellemetlen élményben volt része olvasónknak az egyik debreceni bevásárlóközpont parkolójában. A jól felépített, pszichológiai nyomásra épülő módszer, amivel manipulálni próbálták, nem új keletű, de még mindig sokan bedőlnek neki. Ti hogyan reagáltatok volna? Van bármi tanulsága az esetnek, vagy egyszerűen ilyen az élet, és egyszer úgyis mindenki átesik a tűzkeresztségen, aztán tanul belőle? Íme a sztori.
Tisztelt Szerkesztőség!
Szeretném megosztani önökkel és az olvasókkal azt a szürreális és egyben rendkívül tanulságos esetet, ami a napokban történt meg velem az egyik nagy debreceni bevásárlóközpont parkolójában. Bízom benne, hogy a történetem tanulságként szolgálhat másoknak is, mert én eddig – bevallom – nem találkoztam még hasonlóval.
Épp szálltam volna be az autómba, amikor odalépett hozzám egy jól megtermett, nagyon behízelgő modorú férfi. Először teljesen ártalmatlan dolgokról érdeklődött: azt kérdezte, merre találhatók Debrecenben kirakodóvásárok. Rémlett neki valami a Zsibogóról, így mondtam neki, hogy a Vágóhíd utcában van a Zsibi, de ajánlottam a nyíregyházi piacot is.
Majd elújságolta, hogy ők erdélyi vásározók, éppen tartanak hazafelé, és semmiképp sem akarja hazavinni a nyakán maradt árut. Mielőtt megszólalhattam volna, már a kezembe is nyomott néhány csomag zoknit.
“Tegye csak el, hagyja csak!”
– hajtogatta. Mivel jóhiszemű voltam, megköszöntem a gesztust.
Ezután megeredt a nyelve: arra hivatkozva, hogy milyen jót beszélgettünk és milyen rendes vagyok, adott egy még nagyobb csomag zoknit, majd hirtelen előrántott egy késkészletet és egy komplett borotválkozó készletet is. Ekkor már azért gyanút fogtam. Mondtam neki, hogy köszönöm, de ezt már tényleg nem fogadhatom el, biztosan van valaki más, akinek ezzel sokkal nagyobb örömet szerezne. Ő azonban nem hagyta magát, csak erőltette, hogy tegyem el nyugodtan.
Ám legyen. Talán megszállhatta a szentlélek, vagy csak szimplán bolond az illető. Majd gyorsan kiderült, hogy ravaszabb, mint gondoltam volna róla rövid ismeretségünk után.
Már éppen indultam volna a dolgomra, amikor jött a hidegzuhany. Odaszólt, immár tegeződve:
“De azért egy kis pénzt adhatnál érte!”
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Mondtam neki, hogy itt van az ülés mellett lecsúszva egy kis apró, összekapartam kb. 400 forintot. Természetesen ez messze nem volt elég neki. Jeleztem, hogy ennyi készpénz van nálam, én szinte mindig bankkártyával fizetek. Erre pofátlanul rávágta:
“Akkor menjünk el egy automatához, és vegyél le nekem pénzt!”
Na, mondom, itt ér véget a történet. Kijelentettem, hogy erről szó sem lehet, megköszöntem a lehetőséget, és az összes holmit visszanyomtam a kezébe. A fickó némi szájhúzogatás után végül odébbállt.
Az eset után sokat gondolkodtam: mi történt volna, ha ijedtemben hirtelen elhajtok az autóval, vagy ott előtte elkezdem tárcsázni a 112-t? Rám támad? Vagy mi van akkor, ha egy olyan gyanútlan vagy idős emberrel akad össze, aki az agresszív fellépéstől leblokkol, és tényleg elmegy vele az automatához?
Bár gyerekkorunkban a szüleink azt tanították, hogy ne álljunk szóba idegenekkel, az sem járja, hogy elővigyázatosságból cserben hagyunk valakit, aki láthatóan bajban van. Valamiféle arany középút kéne: előlegezzünk meg egy minimális bizalmat, de a legkisebb furcsaság vagy rámenősség esetén is fogjunk gyanút, és amilyen gyorsan csak lehet, zárkózzunk be a kocsinkba és távozzunk a helyszínről.
Én erre jutottam, de egyrészt remélem, a beszámolómmal sikerül megóvnom néhány gyanútlan polgárt a hasonló lehúzásoktól, másrészt kíváncsi lennék az olvasók véleményére is, hogy ők hasonló helyzetben hogyan cselekedtek volna.
Üdvözlettel, egy debreceni olvasójuk
Ha te is tapasztaltál valami furcsát, megbotránkoztatót, említésre méltót a környéken, kérjük, írd meg nekünk az info@debreceninap.hu e-mail címre. A levelet esetenként – az érdemi tartalom változtatása nélkül – szerkesztjük.
Korábbi olvasói levelek – válogatás:
Pofátlan lehúzás Debrecenben: “Ön súlyos beteg, de a mi ketyerénk majd meggyógyítja”
