Szokatlanul egyenes hangvételű előadást tartott Fekete Károly a Református Holnap beszélgetéssorozat május 15-i debreceni alkalmán. A tiszántúli püspök a Nagytemplomban arról beszélt, hogy a magyar református egyház olyan ponthoz érkezett, ahol már nem lehet tovább kerülgetni a belső problémákat, és nyíltan szembe kell nézni azzal, hogyan alakult át az egyház működése az elmúlt években.
„Válaszút előtt” címmel tartott előadásában Fekete Károly azt mondta, a Covid-járvány óta eltelt időszak, valamint az egymást követő társadalmi és egyházi válságok arra késztették, hogy egyházi vezetőként levonja a szükséges következtetéseket. Mint fogalmazott, régóta jelen van az a jelenség az egyházban, hogy a nyilvánvaló problémákról sem beszélnek nyíltan, helyette marad a hallgatás, a pusmogás és a következmények nélküli beletörődés.
A püspök kitért a református egyházat is érintő kegyelmi ügyre, amely szerinte az egész közösséget súlyos hitelességi válságba sodorta. Úgy látja, a botrány után elmaradt az a belső megtisztulás, amely lehetőséget adhatott volna arra, hogy az egyház a korábban felhalmozódott gondjairól is őszintén beszéljen.
Fekete Károly arról is beszélt, hogy a rendszerváltás után nem sokkal megjelent az egyházban a politikai hatalomgyakorlás szemlélete, és ez azóta is hatással van az egyházi közéletre. Szerinte az egyház túlságosan közel került a politikához, miközben a kereszténység védelme fokozatosan politikai üggyé vált.
A püspök úgy fogalmazott: az egyház nem támaszkodhat sem a politikára, sem a gazdasági érdekekre, sem más világi hatalmi tényezőkre.
„Az egyház hajóját nem köthetjük idegen horgonyokhoz, sem a politikához, sem a gazdagsághoz, sem a kultúrához, hiszen az egyház egyetlen ura Jézus Krisztus” – mondta.
Beszédében arról is szólt, hogy az egyház testületi működését is kikezdték azok a módszerek, amelyek a politikai életből ismerősek: háttéralkuk, befolyásolás, érdekcsoportok szerveződése. Szerinte a református egyház hagyományos rendjével összeegyeztethetetlen, ha a döntések nem lelkiismereti alapon, hanem külső nyomásra születnek.
A püspök szerint az erkölcsi mérce is megingott az egyházon belül: sok esetben a felelősség elkenése, a hibák relativizálása és a következmények hiánya vált megszokottá. Úgy látja, az egyház jogi és fegyelmi rendszere is sérülékenyebbé vált, mert egyes ügyekben háttérből érkező befolyásolási kísérletek is megjelentek.
Fekete Károly ugyanakkor arról is beszélt, hogy az egyháznak nem a politikai mozgástér elvesztésétől kell tartania, hanem attól, hogy eltávolodik saját küldetésétől. Szerinte az oktatás, a diakóniai szolgálat, a gyülekezeti közösségek és a hitvalló megszólalás jelentik azt az alapot, amelyre a református egyház jövője épülhet.
A püspök beszédében nyíltan utalt arra, hogy a következő választások nem pusztán személyi kérdések lesznek, hanem arról is szólnak majd, milyen irányba megy tovább az egyház. Mint fogalmazott, nem nevekről döntenek majd, hanem arról, hogy a református egyház megőrzi-e saját rendjét, vagy tovább sodródik egy formális, kiüresedő működés felé.
