Mérges nő, dühös asszony

A bíróság épülete előtt randalírozott egy fiatal nő Debrecenben

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség ellene garázdaság vétsége miatt emelt vádat, mert a bíróság előtti kukát rugdosta.

A vádirat szerint a vádlott 2023. július 5-én 13 óra körüli időben Debrecenben, a járásbíróság épülete előtt tartózkodott, illetve várakozott, mivel élettársa büntetőügyében a bíróság kényszerintézkedés tárgyában tartott ülést.

Nem sokkal 14 óra előtt a fiatal nő megtudta, hogy a járásbíróság az élettársát letartóztatta, ezen feldühödve az épület főbejárata előtt kialakított nyilvános területen kihelyezett fém szeméttároló egyikébe belerúgott és ennek következtében a tartály behorpadt, a teteje pedig leesett.

A vádlott által tanúsított kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartás alkalmas volt arra, hogy másokban, az épület előtt tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a fiatal nővel szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki.