Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége csütörtök este Papp László, Debrecen polgármestere. A téma a városba települő akkumulátorgyárak és azok esetleges veszélyei, illetve a bennük rejlő lehetőségek voltak.
Papp László a műsorban tisztázta: nem mondott olyat, hogy az akkumulátorgyár “akár a város lakóinak akarata ellenére is megépül”. Debrecen polgármestere szerint az egyik lakossági fórum után adott interjújából emeltek ki egy részletet, de egész pontosan azt mondta, hogy
egy beruházás, ha a jogszabályi feltételeknek megfelel, akkor miért ne épülhetne meg?
Ismertette, az akkumulátorgyár (akkor még csak egy volt, a CATL) ügyében kezdettől fogva azt az álláspontot képviselte a városvezetés, hogy a beruházásnak minden környezetvédelmi kritériumnak meg kell felelnie. A kormányhivatal pedig ennek megfelelően járt és jár el. Debrecen polgármestere hangsúlyozta, ez a minimális elvárás a BMW beszállítójaként érkező CATL-nél.
Papp László arról is beszélt, hogy az ilyen beruházásokkal kapcsolatban nagyon fontos a lakosság teljes körű tájékoztatása. Úgy véli, az akkumulátorügy Magyarországon teljesen átpolitizálódott. Kitért az általa vezetett első közmeghallgatásra, amelynek egyébként szerinte csak az első része volt indulatos, amíg – mint fogalmazott – a “politikai aktorok” is ott voltak. Majd miután a “budapestiek” elmentek, egész más hangulat alakult ki.
A Rónai Egon műsorvezető által idézett közvélemény-kutatás (amely azt az eredményt hozta, hogy a debreceniek 64 százaléka utasítja el a gyárat) Papp László szerint nem egy hivatalos közvélemény-kutatás volt, csak egy internetes véleménygyűjtés. A 12 aláírásról pedig azt mondta, az aláíróknak csak 30 százaléka volt debreceni.
Hogy a debrecenieknek valójában mekkora (a polgármester szerint nem annyira nagy) problémája van a gyárral, azt Papp László az év eleji tüntetésekre is átvezette, amelyeken – meglátása szerint – csekély érdeklődés mutatkozott. Azt viszont nem állítja, hogy a debrecenieket ne foglalkoztatná a kérdés.
Ha valóban aggódnak a debreceniek, akkor a helyes válasz az, hogy próbáljuk megtalálni a megfelelő válaszokat, hogy az emberek helyes képet kapjanak a beruházásokról. Itt említi a nemrég beindított honlapot, ami elvileg minden akkugyárral kapcsolatos kérdésre választ ad. Álláspontja szerint meg kell érteni a debreceniek aggodalmait, és tényekkel alátámasztva meg kell válaszolni.
A vízkérdés az akkumulátorgyár egyik neuralgikus pontja, Papp László ennek kapcsán ismét elmondta, hogy a Civaqua csak ökológiai szerepet tölt be, és nem lesz köze az akkumulátorgyártáshoz.
Az ipari üzemek szürkevízzel való ellátását egy nagy, átfogó városi víziközmű-fejlesztési program oldhatja meg, a polgármester szerint erről a napokban döntött a kormány – 108 milliárd forintot kap rá Debrecen a közösből.
Nem nyugtatta meg a Mikepércsi Anyákat a CATL elnökének válasza
Papp László aláhúzta, a BMW-döntés egyfajta következménye az, hogy akkumulátorgyártás lesz Debrecenben. Leszögezte, kettőnél több ilyen gyár nem lesz a városban. Nem tudnak többet fogadni, mert már terület sincs nekik.
Az interjú vége felé Papp László nemmel felelt arra a kérdésre, hogy fél-e attól, hogy a 2024-es önkormányzati választáson bajba kerül. Mint kifejtette, teljesen meg van győződve arról, hogy Debrecen egy hihetetlenül eredményes időszakot tud maga mögött.
Demokrácia van, a debreceniek el fogják dönteni, hogy ki alkalmas a város vezetésére
– mondta Papp László az ATV műsorában.