Ismét Balmazújváros költségvetése volt a város hétfői testületi ülésének legfontosabb napirendje – derül ki Hegedüs Péter polgármester beszámolójából.
Mint a Daru TV-nek Hegedüs ismertette, a hétfői rendkívüli ülésen nem történt megállapodás, semmilyen előrelépés nem történt. A városvezető ismét azokat a képviselőket nevezte meg felelősnek, akikkel – bár korábban még saját embereinek tudhatta őket – már régóta elmérgesedett a viszonya.
Hegedüs Péter elmondta, Ferenczi Mária a féléves egészségügyi finanszírozást és a fürdő támogatását hiányolta a költségvetésből, ami a képviselőnő szerint ebben a formában nem tartható. Ferenczi Mária szerint a városvezetés nem tudja irányítani Balmazújvárost, és veszélyezteti annak lakosságát – idézte fel a polgármester.
Hegedüs szerint valójában éppen a renitens képviselők veszélyeztetik a város működését azzal, hogy ismét nem fogadták el az önkormányzati alkalmazottak fizetési tervezetét is tartalmazó, és az ő javaslatukra már többször is átírt költségvetést: Ferenczi Mária, Dobi Sándorné, Béke Imréné és Gacsályi Ibolya – akiket említ a Facebook-videójában.
A polgármester kérdésre válaszolva elmondta, Ferenczi Mária nem javasolt olyan költségvetés-verziót, amit végre hajlandó lenne elfogadni, ehelyett a városvezetés lemondását követeli. Hegedüs emlékeztet: ha lemondana a testület, akkor az új választás több mint tízmillió forintba kerülne, és leghamarabb három-három és fél hónap múlva alakulhatna meg az új. Viszont addig a jelenlegi képviselő-testület lenne az ügyvivő, és – teszi fel a költői kérdést a polgármester – akkor majd megszavazzák a költségvetést?
Hegedüs Péter szerint minősíthetetlen és mondvacsinált okokból és politikai haszonszerzés céljából dobálják vissza a tervezetet, és azokkal az emberekkel játszadoznak, akik az önkormányzattól kapják fizetésüket. Elmondta, mindaddig, amíg az önkormányzatnak saját bevétele van, igyekeznek megoldani a kifizetéseket, és még egyszer hangsúlyozta, fent említett képviselők játszadoznak a dolgozók megélhetésével.
A polgármester Balmazújváros 2023-as költségvetésével kapcsolatban közmeghallgatást szervez április 13-a csütörtökre a helyei művelődési központba:
Előzmény: