Ismét tüntettek Debrecenben az akkumulátorgyár ellen – élőben tudósítottunk

Helyi hírek

Újabb demonstráció lesz Debrecen főterén a városban építkező kínai CATL akkumulátorgyára ellen. Bár az időjárás a múlt hetinél zordabbnak ígérkezik, a tüntetők elszántak.

Élő közvetítésünk:

A tüntetésről ismét élőben jelentkeztünk, és érdemes feliratkoznod a Youtube-csatornánkra, ahol a legfrissebb videókat közöljük a szombati tüntetésről is.

A tüntetés végén Bencsik Béla mérnök bejelentette, hogy öt kérdéssel országos ügydöntő népszavazást indított el. Elénekelték a Himnuszt, a vezérénekes jókora bakijával fűszerezve. Ez élő közvetítésünkben (itt, feljebb) 1:27:00-től látható.

Göcs Zsigmond elszavalta a Nemzeti dalt, majd kardot rántott:

Gyöngyösi Mariann pedagógus elmondta, hogy a környezetüknek tiszta vizet és levegőt akarnak. Azért küzdenek, hogy megmentsék, ami még maradt.

Perge Julianna főszervező beszédében ismertette, hogy a tüntetés kiemelt célja az akkumulátorgyár építésének megszüntetése. A tiszta vízért, levegőért, az élhető életért küzdenek.

 

Egyértelmű üzeneteket küldenek a tüntetők a városvezetés felé – másodjára tüntettek az akkumulátorgyár ellen Debrecenben

 

Tüntetők gyülekeznek a Kossuth téren Debrecenben. A kínai CATL akkumulátor gyár ellen vonulnak fel februán 4-én.

15:24

A tüntetés a Himnussszal zárult. Összefoglalóval hamarosan jelentkezünk. Addig is ajánljuk helyszíni videóinkat, melyeket Youtube csatornánkon tekinthetnek meg.

14:10

Kezd begyűélni a tömeg a Kossuth térre. A résztvevők létszáma 200-300 főre emelkedett.

14:02

Az időjárás kegyes a tüntetőkhöz, akik a jelenleg 150-en gyűltek össze Debrecen főterén. A szél lecsendesedett. 1 fok körüli a hőmérséklet.

 

13:41

1 Celsius  fok körüli hőmérséklet várja a tüntetőket a Kossuth téren, ahol 14:00 órától kezdődik a kínai CATL akkumulátorgyár elleni tüntetés. A városban viharos szél uralkodik. Olvasóink beszámolója szerint fedőlemezt feszített fel a viharos szél a Kossuth utca Újházi Ede utca sarki vármegyei rendőrkapitanysag épületén. A tűzoltók eltávolították a megrongálodott darabot.

 

 

A szervezők Göd példájából kiindulva hangoztatják a gyár lehetséges veszélyeit, a tüntetőknek pedig azt üzenik:

Hozzatok Molinót, Kürtöt, Dudát, Sípot, Zászlót magatokkal.

Azt is leírják, miért fontos, hogy aki csak tud, ott legyen:

Hogy lássuk egymást!
Hogy megfogjuk egymás kezét!
Hogy erőt adjunk egymásnak és az ország többi lakójának mert még 22 akkumulátor gyár telepítését tervezi a kormány, ami egyértelműen ökológia, környezeti, biológia, és fizikai veszélyforrás rengeteg szempontból.
Hogy a hatalom ne tudja eltitkolni letagadni, hogy itt nem Soros ügynökök és baloldali bértüntetők tüntetnek, hanem édesanyák édesapák, akik aggódnak a jövőjükért, a környezetükért, Debrecen földjeiért, levegőjéért, vízkészletéért, és látványáért!
MI MEZŐGAZDASÁGI VÁROS VAGYUNK !!!

El akarjuk kerülni, hogy veszélyeztessük gyermekeink jövőjét biztonságát és lakókörnyezetét!!!

– olvasható a felhívásban.