Hajdúszoboszló strand, gyógyfürdő

Soha nem adja a fürdőjét Hajdúszoboszló – üzente a város polgármestere a kormánynak

Helyi hírek

Hajdúszoboszló a fürdőjét nem adja soha, reagált egy sajtóban megjelent hírre Hajdúszoboszló polgármestere, mi szerint az a lehetőség is elképzelhető, hogy a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon tanakodik, miképpen lehetne kisajátítani a nagyrészt önkormányzati tulajdonban levő fürdőket. A felvetésre a minisztérium is reagált.

Egy munkaanyag ugyanis azt taglalja, hogy a kornavírus, majd az energiaválság nyomán olyan nehéz finanszírozási és működési problémák jelentkeztek a közfürdőknél és a gyógyfürdőknél, hogy

„érdemes lenne újragondolni a fürdők tulajdoni viszonyait”.

A telexen megjelent cikk azt is felveti, hogy a  kormány természetesen a gazdaságosan működtethető, turisztikailag jelentős fürdőkre utazik, hiszen azokat érdemes megkaparintani, amelyek viszont nem ilyenek, azok maradhatnak az önkormányzatnál.

A cikk ezen részére reagált közösségi oldalán Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere. Bejegyzésében reményét fejezi ki, hogy a felvetés csak hírlapi kacsa, de amennyiben

a kormánynak, vagy Nagy Mártonnak a fürdők államosítása a szándéka, akkor számoljon a szakma ellenállásával! A hajdúk soha nem adják fel függetlenségüket és ősi jussukat!

üzente a városvezető.

Reagált a minisztérium – már nem aktuális

Kedd este a Gazdaságfejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta a Telexet, hogy: „a cikkben említett munkaanyag már nem aktuális, mert időközben a fürdők Brüsszel kérésére kikerültek az operatív programból”.

Rátenné a kezét a kormány az önkormányzati kezelésű fürdőkre

Hajdúszoboszlót, Debrecent és Nyíregyházát is érintheti a hatalmas fürdőbezárási hullám ősszel