Nagyerdei Strand, Debrecen

Hajdúszoboszlót, Debrecent és Nyíregyházát is érintheti a hatalmas fürdőbezárási hullám ősszel

Helyi hírek Wellness

Az energiaárak emelkedése és a vendégszám visszaesése miatt akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat ősztől a jövő év első feléig, erről beszélt Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az InfoRádióban.

“Olyan népszerű helyekre is lakat kerülhet ideiglenesen, mint a hévízi, a harkányi, a hajdúszoboszlói vagy a gyulai fürdő”

– jelentette ki a vezető.

Az utóbbi hónapokban 20-50 százalékos volt a látogatószám-csökkenés a várthoz képest a fürdőknél. A költségek növekedése pedig nem áll meg, ezért Kántás úgy véli, jelentős kockázatot vállal, aki tovább üzemelteti fürdőjét a korábbi módon.

A fürdőszövetség kérdőíves kutatása szerint szeptembertől a fürdők túlnyomó többsége szükségesnek látja szolgáltatások drasztikus korlátozását, ami tovább fokozhatja a kereslet, és így a bevétel csökkenését. A felmérés azt is visszaigazolta, hogy

a fürdők harmada vagy 50 százaléka bezárásra kényszerül a következő év első feléig”

– vont mérleget az elnök.

Úgy látja, azok szenvednek majd leginkább, amely fürdőhelyeket a Kisfaludy Turisztikai Programban jelentős pénzből felújították. Kollégákkal való egyeztetés után veszélyben lévő fürdőnek minősültek az alábbiak:

  • Hévíz,
  • Bük,
  • Sárvár,
  • Debrecen,
  • Hajdúszoboszló,
  • Nyíregyháza,
  • Harkány,
  • Gyula,

hogy csak a legnagyobbakat említsem, de nyilván mindenhol gőzerővel azon dolgoznak, hogy a folyamatos működés feltételeit biztosítsák” – mondta. Úgy látja, a túlélés záloga lehet, ha egy-egy helyen sikeresen váltak le a földgázról, vagy a gázra és a villamosáramra vonatkozó szerződéseik a következő évben is érvényesek – ismertette az InfoRádiónak adott interjújában Kántás Zoltán.

A bezárások várhatóan átmenetiek lesznek.