Debreceniekre szabott előadással várják a cíviseket

Helyi hírek Kultúra

A Csokonai Fórum avatóünnepsége és az Országos Színházi Évadnyitó meghívott vendégei után a debreceni közönség is láthatja a Csokonai Színház Für Elise című előadását szeptember 1-én a Latinovits termében – számolt be az intézmény sajtóreferense.

A Für Elise-zel, az életmű egyik legnépszerűbb darabjával Szabó Magda ismét visszanyúl kimeríthetetlen témavilágához, a gyerekkorhoz.

A Für Elise Ráckevei Anna első rendezése. Arra a kérdésre, hogy Szabó Magda köztudottan bonyolult szerkezetű, nyitva maradt regénye hogyan adta meg magát a színpadi átírásnak azt mondta: nehezen találták meg azt a szálat Adorján Beáta dramaturggal, amire ez a széttartó történet felfűzhető. „A regény idősíkjait ugyanis az emlékezet szervezi, így érthető, hogy aki olyan sokat élt és annyi dolgot megélt, mint Szabó Magda, annak számára egy összegző pillanatban, életére visszatekintve minden mindennel összefügg, és minden részletben benne van az összes többi. Ahogy a regény, nagy időugrásokkal játszunk mi is az elején, de aztán lineárissá válik az előadás időkezelése. S minthogy a könyv egy összegzés, mindenképp akartuk, hogy az idős Szabó Magda is megjelenjen a színdarabban, az ő narrációja vezeti végig a nézőt a történeten.”

Ráckevei Anna elmondta, hogy munkájában fontos szempont volt, hogy debreceni közönségnek készíti a darabot. Igyekeztem arra is figyelemmel lenni, milyen Szabó Magda-képet vár Debrecen. Sem idealizálni nem akartam az író alakját, sem sokkolni nem akartam a közönséget – holott a történetben ez a lehetőség is benne van. A fő üzenete ennek a személyes élettörténetet a történelmi helyzettel párhuzamba állító legkreatívabb Trianon-regénynek számomra mégis az, hogy a traumáinkkal muszáj szembenéznünk és azután el kell tudnunk engedni őket. Ez egyformán igaz egyénekre és egy közösségre is” − összegzett Ráckevei Anna.

A fiatal Szabó Magdát Hajdu Imelda játssza. „Szabó Magda rendkívül művelt, tehetséges, de ebben a regényében láttatni engedi magából a dacos kis zsenit is. A fiatal Magda nem generálja a sorsot, viszont kiáll az igazáért. Olyan, mint egy szellemi faltörő kos, aki ezekben a helyzetekben nem mindig szerethető. Aki nagyon szerethető, az Cili, a vélt vagy valós fogadott testvér, akivel véd és dacszövetséget alkotnak.”

Mészáros Ibolya Cili szerepében középen Hajdu Imelda jobbra a fiatal Szabó Magdaként

Cili szerepét Mészáros Ibolya alakítja, aki elkötelezett híve Szabó Magda munkásságának, mint mondja, leginkább az írónő őszintesége és műveltsége miatt. Nehezen bírkózott meg a szereppel, amellyel egyfajta segítőszerepet is magára vállalt. „Sokszor vívódik ez a két én, Magda és Cili, hogy egyes életszituációkban hogyan kellene viselkedni, egyáltalán hogyan kellene az élethez viszonyulni, és ezt sokszor úgy írta meg Szabó Magda, hogy látjuk, amit Magda csinált, és Cili által azt is, amit kellett/lehetett volna.

Az volt a legnehezebb feladatom színészként, hogy egyszerre legyek jelen, mint reális karakter, és mint meghalt Cili, aki csak az író gondolataiban van jelen. Ezt a kettőt kellett szétválasztani, ezzel ügyesen játszani, hogy mégse legyen az a nézők képzete, hogy egy sajnálatra méltó szellem vagyok” – avat be játéka mögöttesébe a színművész.

Varga Klári a zongora mögött

 

Az idősebb Szabó Magdát alakító Varga Klári 2016-ban Az ajtó színpadi adaptációjában játszotta a fiatal írónő alakját. „Most a Für Elise-ben alakítani Szabó Magdát olyan, mint amikor egy régen látogatott házba visszamész, vagy egy faluba, amit ismersz, tudod, hol van a kút, a diófa, amit szerettél, csak másik oldalról jössz be a kertbe” − mesél mostani szerepformálásáról.

„Egy kívülálló befogadó vagyok a színpadon, nem vagyok a szituációk része, ebben állt a nehézség. A felnőtt Magda ránéz a történésekre a színpad különböző pontjairól. Szokatlan volt ebben a kívülálló szerepben, hogy először meg kellett történnie valaminek a színpadon, és én csak utána reagálok rá, addig elől-hátul-oldalt be kell laknom a színpadot. Át kell engednem magamon a történéseket és nagyon sokat segített Ráckevei Anna páratlan érzékenységű, és szenvedélyességű átadása, ahogy ezt a szöveget átszűrte magán és megmutatta, hogy képzeli a jelenlétem.”

Fotók: Máthé András

A Csokonai Fórumban tartották a XI. Országos Színházi Évadnyitót

A kormánynak és az országgyűlési képviselőknek is megköszönte a brutális késéssel elkészült Csokonai Fórumot Papp László