Még mi is megértük – jövő héten kedden megnyit a Csokonai Fórum

Helyi hírek Kultúra

Mivel május 27-én nem sikerült átadni, így augusztus 23-án tartják a Csokonai Fórum, leánykori nevén Latinovits Színház megnyitó ünnepségét, amin Novák Katalin, köztársasági elnök is részt vesz majd az ígéretek szerint. Az első darab Szabó Magda utolsó regényényének a (Für Elise) színpadi adaptációja lesz – számolt be Debrecen önkormányzati hírportálja.

2009 tavaszán vette át a város az elkészült épületszerkezetet, de a befejező munkálatokra nem sikerült forrást biztosítani.

A színház félbemaradt munkálatait 11 év szünet után, 2020-ban kezdték újra.

Ahogy arról Papp László polgármester korábban beszámolt, a 9 ezer négyzetméteres épületben 4,2 ezer négyzetmétert foglal el a színház, 3,9 ezer négyzetméteren pedig a leendő képzési központ és a kulturális értéktár osztozik. Kialakítottak  az épületben egy 350 személyes kamaraszínházat, egy 150 személyes stúdiószínházat és egy 100 személyes orfeumot is.

11 év után megkezdődnek a Latinovits Színház befejező kivitelezési munkái Debrecenben

A Csokonai Fórum belső kivitelezési munkálatainak műszaki átadás-átvétele 2022. július 21. napján sikeresen lezárult.

A fejlesztésre a Románia-Magyarország határ menti együttműködési program alapján nyert pénzt Debrecen és Nagyvárad. A beruházást a magyar állam is támogatta a Debrecen 2030 programban, az önkormányzat egy kisebb mértékű önerővel szállt be a finanszírozásba.

Az épületben a határtérség történelmi és kulturális örökségét bemutató értéktárat is elhelyezik, és ott szervezik majd meg a Kárpát-medencei színjátszók posztgraduális képzését.

Május 27-én adnák át a Csokonai Fórumot Debrecenben

Látványos előrelépés – zajlik a munka a Csokonai Fórumban

 

Papp László: látványos szakaszához ért a Latinovits Színház kivitelezése