Sajtótájékoztatón mutatták be a 2022-es virágkarnevál kocsijait Debrecenben.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Már készülnek a karneváli virágkocsik Debrecenben: faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték – közölték a szervezők a munkálatok helyszínén hétfőn sajtótájékoztatón.
Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, a város iránti elköteleződést is tanúsítják azok a cégek, intézmények, amelyek virágkompozíciót készítenek az augusztus 20-ai karneválra. Emlékeztetett rá, hogy jövőre Magyarország ad otthont a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be majd a karneválon a Nemzeti Színház “Színház az egész világ…” elnevezésű virágkocsija.
A határon túli kultúra iránti elkötelezettség jegyében Debrecen ezúttal s Nagyváraddal közösen készít virágkocsit a karneválra, amelyen az idén “a zöld város, a fenntarthatóság üzenete erőteljesen jelenik meg” – hangoztatta Puskás István.
Mészáros Réka főszervező jelezte: az idén 13 virágkocsi és 1200 táncos vonul majd a karneváli menetben. Számos országból, köztük Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból érkeznek táncosok, művészeti csoportok a karneválra.
A karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én a Táncol a város! programmal kezdődik, amikor Debrecen különböző pontjain ropják majd a táncosos, bevonva a közönséget is a fiesztába – ismertette Mészáros Réka hozzátéve: este a város főterén bemutatandó Klasszikusok éjszakája komolyzenei nagykoncert egyben a Debreceni Ünnepi Játékok záróeseménye és a karneváli hét nyitánya is lesz.
Megemlítette, hogy augusztus 17-21. között rendezik meg a Galiba gyermekfesztivált, a nagyerdei Békás-tónál megnyílik a sörkert, a Nagytemplom előtti Kossuth téren pedig minden nap koncertekkel, bemutatókkal várják majd az érdeklődőket a karneváli hét keretében.
Idén 13 kocsi vonul majd végig Debrecenen, az alábbi tematikákkal:
1. Szent Korona
2. Középkori történelem – Nagyvárad és Debrecen közös virágkocsija
3. A béke őrzői – Magyar Honvédség és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár virágkocsija
4. Ökofrankóbb, mint valaha! – Teva Gyógyszergyár Zrt. virágkocsija
5. Haladjunk gördülékenyen: a közös jövőnk a te sikered – Schaeffler Magyarország virágkocsija
6. Csodálatos rovarvilág – Metál-Sheet Kft. virágkocsija
7. A nyereményjátékok világa: a vásárlás öröme – A Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija
8. A szorgalom hatalom: együtt a zöld jövőért – Debreceni Szakképzési Centrum virágkocsija
9. Richter hajó: az innováció tengerén – Richter Gedeon Nyrt. virágkocsija
10. 10 éves a Debrecen-London! – a debreceni Nemzetközi Repülőtér és a Wizz Air légitársaság közös virágkocsija
11. Tiszta értékeink – Petőfi: János Vitéz – a Magyar Posta virágkocsija
12. Felelősséggel a mindennapokban – az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. virágkocsija
13. Színház az egész világ – a Nemzeti Színház virágkocsija