Bács Zoltán kancellár is mikrofont ragadott a Campuson

Egyetem Helyi hírek Party Zone

Rock klasszikusokat, legendás progresszív rockszerzeményeket és saját dalokat hallhatott a közönség a több egyetemi polgárt soraiban tudó Android együttestől a Campus Fesztiválon, az Egyetem téren. Meglepetés vendégként Bács Zoltán kancellár is színpadra lépett a zenekarral – számolt be a Debreceni Egyetem.

A Tőzsér József billentyűs, Nikolin Zoltán basszusgitáros, Létmányi István gitáros, Dudás János gitáros, Mező Orbán dobos alkotta formáció a 80-as évek óta alkot és zenél, a műfaj iránti elkötelezettségükről szerda este is meggyőzték a közönséget. A koncerten az együttes Impact formációban Szabó László gitárossal, valamint egy meglepetés énekessel,Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával egészült ki. A kancellár Eric Clapton Wonderful Tonight című dalát, valamint a Liverpool FC futballcsapatának népszerű szurkolói dalát, a You’ll never Walk Alone-t adta elő.

– Nagyon izgalmas volt a Campus Fesztivál színpadán állni, kicsit izgultam is, hiszen ilyet korábban nem csináltam. Az Android zenekar évek óta próbált meggyőzni arról, hogy csatlakozzak hozzájuk vendégfellépőként és énekeljek el néhány dalt, de eddig mindig nemet mondtam. Az elmúlt egy évben viszont az oDEon Egyetemi Színház színpadán több alkalommal is felbukkantam, énekeltem, az ott szerzett tapasztalatok és önbizalom adott elég bátorságot a mostani szerepléshez. A dalválasztásban is szabadságot kaptam, és a zenekar elfogadta, hogy a kedvenceim közül énekelhessek néhányat. Jól éreztem magam a zenekarral, úgyhogy az is lehet, hogy lesz még folytatása a közös zenélésnek – nyilatkozta  a kancellár.

Tőzsér József, az Android billenytűse, a DE élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese szerint küldetésük, hogy az általuk képviselt műfajt és a klasszikusokat a fiatalok körében is népszerűsítsék.

Az egyetemnek konkrét terve, hogy beindítsa a könnyűzenei képzést, jó úton haladunk ebbe az irányba. Nagyon fontos, hogy a klasszikus zene mellett a könnyűzene is megjelenhessen a képzési portfólióban – fogalmazott a rektorhelyettes.

Az Android zenekar fellépése mellett az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér folyamatosan várja koncertekkel és egyéb programokkal a fesztiválozókat. A kínálat ide kattintva érhető el.

Fotók: unideb.hu

A Tankcsapda már be van rúgva: beindult a Campus Fesztivál 2. napja