Pálinkát kóstolt és fürdőzött is a lengyel delegáció Hajdúszoboszlón

Helyi hírek

Hajdúszoboszló lengyel partnervárosának delegációját látták vendégül Hajdúszoboszlón június 2 és 5 között. Az önkormányzat meghívására Andrzej Kalinowski, a Lengyel Köztársaság Budapest Konzulátusának konzulja, valamint Krzysztof Filipowicz, a Lengyel Köztársaság Szolnoki Konzulátusának tiszteletbeli konzulja is részt vett a látogatáson feleségével. A rendezést a Wacław Felczak Alapítvány Dwa Bratanki pályázata tette lehetővé – tette közzé Hajdúszoboszló önkormányzata.
A háromnapos program során látogatást tettek a Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatalban is, ahová a városnéző nosztalgiavonattal érkeztek.

A városvezetéssel, jelenlegi helyzettel és a két város közötti további együttműködés lehetőségeiről kapcsolatos eszmecserét követően a Bocskai István Múzeumba látogatott el lengyel küldöttség.

Itt megtekintették a tavaly átadott Fejedelmi Kincstár című kiállítást is. Ezt követően a Hungarospa Fürdőkomplexum Aqua-Palace épületében eltöltött ebédet követően kipróbálhatták a fürdő szolgáltatásait is.

Este a Szilfa Étteremben Szicsek pálinka kóstolóval egybekötött vacsoraesten találkoztak Hajdúszoboszló város polgármesterével, Czeglédi Gyulával.

Június 4-én, szombaton az Egri várat nézték meg, majd a Szépasszonyvölgyben a Ködmön Csárdában egy borkóstolóval egybekötött ebéden vettek részt.

Az ebédet követően a Szépasszonyvölgyben található pincéket látogatták meg, ahol borokat kóstolhattak és vásárolhattak is. A kirándulást követően a hajdúszoboszlói Kemencés Csárdában magyaros vacsoraesttel készültek

A háromnapos látogatás kitűnő alkalmat adott a közös múlt és a lengyel-magyar barátság felidézésére, valamint az együttműködés új lehetőségeinek megtárgyalására is.

Megfenyegették a hajdúszoboszlói reptér gondnokát a magyar légtérben randalírozó kisgép utasai