Kósa Lajos: “Az ki van zárva, mert nem tudom”

Helyi hírek

Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke volt a Hír TV vendége csütörtökön.

A debreceni fideszes képviselőt arról kérdezték, hogy milyen súlya lesz a honvédelemnek a következő négy évben. Kósa Lajos szerint a biztonságpolitika és a gazdaság megerősítése lesz a legfontosabb feladata az új Orbán-kormánynak. A Fidesz alelnöke azt mondta, hogy a miniszterek kiválasztásánál fő szempont volt, hogy jó politikusok legyenek. Kósa Lajos, aki a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke is úgy vélte: a honvédelmi tárcát például ezért nem Benkő Tibor vezeti majd.

A beszélgetés legviccesebb része a felvétel 2. percénél kezdődik, amikor Kósa Lajost arról az Orbán Viktor által megosztott (a riporter szerint “kiszivárgott”) fotóról kérdezik, amelyik az új kormány leendő tagjait ábrázolja. A felkészületlen riporter azonban nem számított arra, hogy Kósa Lajos is felkészületlen, és nem is látta a képet.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy “mire gondolt, amikor meglátta az arcokat”, Kósa Lajos – mint magyarázta – egy klasszikust (“Polgár Jenőt“, vagyis Kolompár Sándort) idézve így felelt:

“Az ki van zárva, mert nem tudom.”

De megígérte, hogy az adás után megnézi majd a fotót.

Kósa Lajos azt is kifejtette, hogy szerint az Európai Unió vezetése a fejébe vette, hogy tönkreteszi az európai gazdaságot. Akit mélyebben érdekelnek sajátos eszmefuttatásai, itt nézheti meg a vele készült interjút: