Külön örömmel köszöntötték a politikusokat a debreceni adventi gyertyagyújtáson

Helyi hírek

Meggyújtották az első adventi gyertyát Debrecenben. Az esemény szokás szerint helyi politikusok kirakatba állítása mellett zajlott a belvárosi Emlékkertben.

Az ünnepséget Varga Klári, a Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színművésze nyitotta meg Tordai Zoltán hegedűkísérete mellett József arca felragyog című dalával.

Külön örömmel köszöntötték a színpadon megjelent, ünnepi hangulatunkat, lelkünket emelő politikusokat és egyházi méltóságokat: Kósa Lajos, Pósán László és Tasó László országgyűlési képviselőket, Széles Diána alpolgármestert, valamint Kocsis Fülöpöt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitáját, Palánki Ferencet, a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye püspökét és Püski Lajost, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjét.

Papp László, Debrecen polgármestere beszédében Szent II. János Pál pápa gondolatait idézte. Szólt a járványról, amelyben fontos a hit szerepe. A gyertya a remény lángját hordozza, és lobog mindazokért, akik most szenvedik el a betegséget, illetve azokért is, akik az egészségügyben dolgozva mindent megtesznek a betegekért. Az első gyertyát elvisszük a kórházakba – mondta Papp László. A polgármester reméli, jövőre már korlátozásoktól mentesen lehet meggyújtani az adventi gyertyákat.

A gyertyagújtás után felgyulladtak a város ünnepi fényei is.