Egy fotó kedvéért barmoltak szét egy hintát az Újkertben?

Helyi hírek

Nemrég adtak át több játszóteret az Újkertben. A debreceni önkormányzathoz eljutott információk alapján a nemrég felszerelt hinta leszakadt. A hivatal vizsgálatot indított, melyből valami furcsaságra derült fény.

Egy debreceni hírportálnak küldött olvasói levélből kiderül, hogy a Doberdó-Böszörményi sarok mögötti játszótéren a hintát leszakadva találták. A faszerkezetből egy fő tartócsavar is hiányzott.

 

Íme, még újkorában (a háttérben)

Az önkormányzat értesülve a történtekről vizsgálatba kezdett, mely megállapította, hogy

a játszóeszköz nem leszakadt, hanem a fotó elkészítésének idejére ismeretlenek leszerelték, majd teljességgel szakszerűtlenül visszahelyezték, súlyosan veszélyeztetve ezzel a gyermekek testi épségét, ezért az ügyben a polgármesteri hivatal rendőrségi feljelentést tett. Az önkormányzat haladéktalanul gondoskodott a hinta szakszerű visszahelyezéséről és újbóli minősítéséről.

írja az önkormányzat közleményében.

 

EU-s pénzből újítottak fel négy játszóteret Debrecenben