A vörös pandákat ünneplik a debreceni állatkertben

Helyi hírek

Minden évben szeptember harmadik szombatján tartják a nemzetközi vöröspanda-napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet e rendkívül különleges, ugyanakkor súlyosan fenyegetett ázsiai faj szorult helyzetére és védelmének fontosságára.

Dr. Nagy Gergely Sándor ügyvezető igazgató közleményében emlékeztet, a Himalája mérsékelt övi erdőiben őshonos vörös panda, más néven kis panda vagy vörös macskamedve élőhelyének rohamos zsugorodása és aprózódása, az erdei erőforrások túlzott mértékű kitermelése és az illegális kereskedelem következtében veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

A vörös pandák megmentésében fontos szerepet játszik az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP), amelyhez a debreceni állatkert 2014-ben csatlakozott egy nőstény ikerpár fogadásával, akikhez hat év előkészítő munkájának eredményeként tavaly júniusban megérkezett Pandita, a fiatal hím. Idén tavasszal az intézmény jelentős szakmai sikerről számolhatott be, mivel a faj globális fajmenedzsment-tervének (GSMP) keretében az ő egyik nőstényükre esett a választás, hogy átköltözzön a vörös pandák eredeti élőhelyén, a Himalája déli részén fekvő Dardzsiling állatkertjébe, amely kifejezetten az őshonos fajok tenyésztésére és visszatelepítésére szakosodott. Az itthon maradt leendő tenyészpár pedig mostanra jól összeszokott, így az intézmény reményei szerint a közeljövőben ők is hozzájárulnak majd fajmegőrzési célú európai állatkerti állomány gyarapodásához.

A szeptember 18-i nemzetközi vöröspanda-napon e közönségkedvenc bambuszevőké lesz a főszerep: az érdeklődők 10:00-tól látványetetéssel egybekötve számos érdekességet tudhatnak meg a fajról, az igazán szerencsések pedig testközelből találkozhatnak majd az intézmény vörös pandáival. A kicsiket tematikus arcfestés is várja, azok pedig, akik támogatni szeretnék az intézmény fajmegőrzési munkáját, emlékérme vásárlásával közvetlenül hozzájárulhatnak Maci és Pandita jólétéhez.