“Azért jöttem el, mert nem volt külföldi előadó”

Helyi hírek Party Zone

Számtalan élmény, lehetőség, program, az idei Campus Fesztivál mindenki számára maradandó. Mindenki más-más indokkal vágott neki az idei debreceni fesztiválnak, volt, akiket nem a koncertek vonzottak, inkább táncolni, bulizni jöttek. Talán egy közös pont mégis volt a résztvevőkben, szerettek volna kicsit kiszabadulni, önfeledten mulatni.

Azt vártuk az egészben, a legjobban, hogy végre fesztivál legyen!

Sokan örültek annak és nagyon pozitívnak tartják, hogy a covid után végre össze tudtak jönni és részt vehettek egy fesztiválon rendesen, úgy ahogy szokták.

Óriási a felháborodás a Campus beléptetési problémái miatt

A bejutás az nagyon nehéz volt, kritikán aluli. Felháborító volt, hogy azt mondták, hogy ez teljesen oké. De alapvetően jól éreztük magunkat. Egyébként meg azért jöttünk, mert van egy 14 éves lányunk, itt cirkál most, ő először jött és nem akartuk elengedni egyedül. Volt néhány kifejezetten jó koncert, amit mi is jól éreztük magunkat.

– mondta két, a koncertek között megpihenő szülő.

Ha azt nézzük, hogy csak magyarok vannak akkor nem érte meg a Campus, de amúgy igazából mivel otthon voltunk az elmúlt másfél évben, így jobb híján megérte.

– fogalmazták meg a srácok örültek, akik örültek, hogy részt vehettek a 30Y, a Tankcsapda, a Road, a Kozmix, Szecsei, a Kowalsky meg a Vega, Pixa és DJ Yamina előadásain.

Akadtak olyanok is, akik először vettek részt a fesztiválon, csakúgy, mint Dávid, aki haverjával érkezett.

Én most voltam először, volt minden nap olyan előadó, akit vártunk, akin jól éreztük magunkat, akinek a koncertje miatt jöttünk aznap.

Azt viszont sajnálta Gergő és Dávid, hogy a 30Y koncertjét nem később tartották.

A Paddy and The Rats volt, ami mindig felejthetetlen élmény számomra a Campuson.

Mindig érdemes megállni olyan előadóknál, akiket nem is ismer az ember javasolta nekünk Balázs is, aki így ismerkedett meg a Blahalouisianával, pedig nem is halott még róluk soha.

Volt, aki még azt emelte ki, örült, hogy változatos volt a fesztivál.

A csütörtöki napot, azt végig toltuk, voltunk az Intim Torna Illegál, a 30Y és a Tankcsapda hatalmas buliján is. Az utolsó napunk is hasonlóan pörgősen telt. Nekem nem hiányzott az, hogy minden napra legyen egy olyan előadó, amire szívesen eljövök, mert akkor nem élnék.

Azok után, hogy sokan sajnálták, hogy nem volt külföldi előadó Zsuzsi válasza volt ez egyik legmeglepőbb:

Azért jöttem el, mert nem volt külföldi előadó, nem azért mert én utalnám a külföldieket, csak én ilyen nagyon magyar alter bandás vagyok.

Dávid a panédmia előtt is részt vett már a fesztiválon és most kifejezetten hívta tesóját és Zsuzsit is, hogy jöjjenek el és nézzék meg kedvenc bandájukat az Aurevoir-t.

A srácok részt vettek számtalan előadáson: Middlemist Red, Csaknekedkislány, Szabó Balázs Bandája, Anna and the Barbies, Mordái, Hiperkarma, Galaxisok, Random Trip. Összesen 23-24 bandát néztek ki, amit szerettek volna meghallgatni.

Nekem annyira pozitív csalódás volt az egész, mert én nagyon féltem, hogy tele lesz olyan bandákkal, akiket nem szeretek, de az a jó, hogy mindig van valami olyan színpad, amin van valami alteresebb aminél el lehet ücsörögni, vagy ácsorogni, vagy ugrálni. A Csokonai Színház Sanzonestje az eszméletlen jól sikerült, csak a végébe hallgattunk bele Závada Péter verses éneklős estjébe, az is nagyon tetszett.

Habár hatalmas tömeg gyűlik össze a fesztiválon, mindig megmarad a családias hangulata, az emberek csoportosan érkeznek és nagyon hamar lehet egy ismerőssel is találkozni. Minden koncertnél megvan az a fajta közönség is, aki nagyon szereti a bandát és nagyon befogadóak bárkivel kapcsolatban.

Nagyon örültem hogy eljöttem és tuti jövök jövőre is.

– zárta Zsuzsi a fesztivált.

Koncertpillanatok a Campus csütörtöki napjáról

B.É.