Új üzemeltetővel nyithat Balmazújvároson a Kamilla Gyógyfürfő

Helyi hírek

Május közepén, június elején nyithat ki a remények szerint a Kamilla Gyógyfürfő Balmazújváoson. Ebben az évben új kézbe került a fürdő üzemeltetése. A  Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. jóval szigorúbb üzemeltetési körülmények mellett végzi majd a munkát. A fürdő dolgozói létszáma is változatlan marad – olvasható Balmazújváros havi lapjában.

Jelenleg  az egész országban zárva vannak a fürdők a járványhelyzet miatt. Ennek időtartamát senki sem tudja. Ez nagyfokú bizonytalanságot jelent számunkra is, de úgy terveztük az évet, hogy reményeink és előzetes információink szerint május közepe, június eleje lesz az az időpont amikor a fürdő kinyithat. A nyitásig sok felújítási karbantartási minkát kell még elvégezni – nyilatkozta Kalmár Zoltán, a cég ügyvezetője.

A Kamilla Gyógyfürdő gépházában beépített berendezések, műszerek, szivattyúk, stb., működési felülvizsgálata, és az esetleges cserék, javítások minél gyorsabb végrehajtására is erre az időszakra esik.

A meglévő fürdő és az újonnan épülő uszoda esővíz- és szennyvízhálózata aknáinak ellenőrzése is megtörtént. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az aknába bekötött vezetékek tömítése nem szakszerű, a szennyvízelvezető rendszerbe a talajvíz jelentős mennyiségben hoszszú évek óta befolyik ráadásul a vízórán órán keresztül folyt az utcai gerincvezetékbe, ezt mind ki is számlázták a fürdőnek.

A bekötések mindenképpen javításra szorulnak. A hiba megszüntetése csak a rendszer csatlakozó elemeinek újrafektetése, szigetelése és tömítése után orvosolható. A javítási munkálatok elkezdődtek.

A Hotel Kamilla üzemeltetése az ujonnan létrehozott Balmazujvárosi Turisztikai és Szolgáltató Kft.-hez került. Hajdúszoboszlóról igazoltak szakembert az élére. Máté Lajos a helyi tv-nek nyilatkozott: