Halálos balesetet okozott egy debreceni férfi, most derült ki, miért történhetett a tragédia

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a debreceni férfi ellen, akinek a figyelmét elvonta a teherautó műszerfalán lévő kihangosító készülék kijelzője, emiatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött az ott szabályosan haladó tehergépkocsival.

A vádlott 2019. augusztus 22-én délelőtt, 9 óra körül ideális időjárási és látási viszonyok között közlekedett kb. 70 km/h sebességgel tehergépkocsival a 4801. számú közúton Báránd külterületén. A Kaba és Báránd közötti útszakasz oldalain sűrű növényzet található és az úton több útkanyarulat is van, amely a beláthatóságot korlátozza.

A férfi haladása során a gépjármű műszerfalán elhelyezett kihangosító készülék kijelzőjét figyelte és az ebből adódó figyelemkiesése folytán a teherautóval közel két méterre áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba.

Ezzel egyidőben szabályosan közlekedett vele szemben a sértett az általa vezetett tehergépkocsival. Miután a sértett észlelte a vádlott áttérését, a baleset elkerülése érdekében a járművel erőteljesen jobbra húzódott, ezzel egyidejűleg fékezett és hangjelzéssel is figyelmeztette őt magatartására. Mindezek ellenére a vádlott haladási sebességével nekiütközött a sértett körülbelül 50 km/h sebességgel közlekedő tehergépkocsijának.

A baleset következtében a vétlen teherautó vezetője olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy másnap kórházban életét vesztette.

A baleset és a sértett sérülései, illetve halála a vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.