Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc autószervize javíthatja a mentőkocsikat a következő négy évben

Gazdaság

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren közzétett hirdetményből derült ki, hogy  a következő négy évben, évi egy, összesen négymilliárd forintért Mészáros Lőrinc autójavítója szerelheti a mentőautókat.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A közbeszerzés tárgya: gépjárművek teljes körű garancia-és szavatossági időn túli javítása, melyeket az Országos Mentőszolgálat a saját műhelyében bármely okból nem tud, vagy nem akar elvégezni. Példaként többek közt a vizsgáztatást, a futómű- és motorjavítást, illetve a javítófényezést. A keretszerződés évi 1 milliárd forintról szól, négy éven át – írja a 444.hu.

A pályázatra csupán két cég jelentkezett, a Mészáros Autó Javító Kft. és Turcsán Autószervíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az utóbbit formai hibák miatt kizárták.

Szijjártó összehozta egy török céggel Mészáros Lőrinc vasútépítő “vállalatát”

Mészáros győztes cége eddig nem kapott nagy figyelmet, pedig a Mészáros Autó Javító Kft.-t már 2011-ben megalapította. 10 évvel később is még csak 113 milliós éves bevétele volt, ami tavaly már 651 millióra nőtt. Hogy készülnek valamira, azt jelezte, hogy tavaly a cégeszközállománya is felduzzadt 283 millióról 900 millióra. Megérte a befektetés, a mentősökkel kötött szerződés éves összege jóval nagyobb, mint a cég eddig rekordbevétele – írja a lap.