Orosz-ukrán háború

Ukrajna: háromszáz embert öltek meg aknák az orosz invázió kezdete óta

Európa

Az Oroszország által két éve indított támadás kezdete óta több mint 270 embert öltek meg aknák és egyéb robbanószerkezetek – közölte Szerhij Reva, az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat aknamentesítési munkákat szervező részlegének vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

“Sajnos a háború nyomot hagy, és a polgári lakosság körében is szedtek áldozatokat aknák és más robbanószerkezetek”

– fogalmazott a tisztségviselő. A védelmi minisztérium adataira hivatkozva közölte, hogy a háború kezdete óta több mint 270 embert halálát okozták. Hozzátette, hogy a halálos áldozatok között 14 gyermek van. Ilyen robbanásokban több mint hatszáz civil sérült meg – mondta el Reva.

A katasztrófavédelem sajtószolgálata közleményében arról tájékoztatott, hogy a pirotechnikai szakemberek megsemmisítettek egy féltonnás orosz légibombát Zaporizzsja megyében. A közlés szerint szerdán riasztották helybeliek a mentőszolgálatot, hogy az egyik település mellett, a szántóföldön robbanószerkezetet találtak. Az állami készenléti szolgálat helyszínre kiérkezett szakemberei megállapították, hogy a szerkezet egy fel nem robbant FAB-500-as bomba. Eltávolítása nehézségbe ütközött, mivel a légibombában módosították a biztosítékot, ami lehetetlenné tette a szállítását. A kockázat miatt a légibombát ezért a helyszínen kellett felrobbantani – fejtette ki a sajtószolgálat.