Részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Tver közelében szerdán történt repülőgépkatasztrófa áldozatai hozzátartozónak, feltehetően a gépen utazott Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója is.
Putyin első ízben szólalt meg az ügyben, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta Gyenyisz Pusilint, a donyecki régió megbízott vezetőjét. Az elnök a tragédia alapos kivizsgálását ígérte. Elmondta, hogy Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke jelentést tett neki az előzetes vizsgálat elkezdéséről.
“Meglátjuk, mit mondanak majd a nyomozók a közeljövőben, a műszaki és genetikai elemzés most zajlik, ez eltart egy ideig”
– hangoztatta Putyin.
Ukrán csapatok szálltak partra az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten
Prigozsinról Putyin elmondta, hogy a kilencvenes évek eleje óta ismerte őt. Nehéz sorsú embernek nevezte, aki súlyos hibákat követett el az életben, és aki elérte a szükséges eredményeket mind a maga, mind pedig a közös ügy számára, ahogy azt az utolsó hónapjaiban tette, amikor ő megkérte erre.
“Tehetséges ember volt, tehetséges üzletember, és nem csak hazánkban, hanem Afrikában is eredményesen dolgozott, ott olajjal, gázzal, drágakövekkel és nemesfémekkel foglalkozott”
– mondta.
“Tudomásom szerint tegnap tért vissza Afrikából, találkozott itt néhány tisztviselővel”
– mondta az elnök.
Hangsúlyozta, hogy a Wagner fegyveresei jelentős mértékben hozzájárultak az ukrajnai “neonáci rezsim” elleni küzdelemhez, amit Oroszország nem fog elfelejteni.
Szerda este lezuhant egy Moszkvából Szentpétervárra tartó, Embraer Legacy típusú magánrepülőgép a Tver megyei Kuzsenkino falu közelében. A fedélzeten tartózkodó mind a tíz ember életét vesztette. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság közlése szerint a repülőgép fedélzetén tartózkodott Prigozsin és Dmitrij “Wagner” Utkin, a zsoldoscsoport parancsnoka is.
(MTI)