Marokkói szurkolók zavargás Franciaországban

Folytatódnak Franciaországban a zavargások egy rendőr által lelőtt fiú halála miatt

Európa

Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

“A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. Hangsúlyozom a polgármesterek és a családapák felelősségét. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket” – fogalmazott a francia elnök, aki szerint az internetes közösségi oldalak “meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben”.

Emmanuel Macron szerint az erőszakba torkolló éjszakai gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalak segítségével szervezik, és a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában. “Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek” – tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó – akik közül 408-at a párizsi régióban vettek őrizetbe – háromnegyede kiskorú, a zavargások résztvevőinek átlagéletkora 17 év. Kizárólag fiúkról és fiatal férfiakról van szó, és egy részük a tavaszi több százezres nyugdíjreform elleni tüntetések résztvevői közé keveredő rendbontókhoz hasonlóan antikapitalista anarchista. Egy másik csoport az elővárosok hátrányos helyzetűnek számító lakótelepein lakó tinédzserekből áll.

“Elfogadhatatlanul kihasználják egy tinédzser halálát, amelyet mindannyian elítélünk, miközben most a megemlékezés és a gyász ideje van” – hangsúlyozta az elnök, határozottan elítélve “az igazolhatatlan erőszakot, amelynek nincsen semmilyen legitimitása”. Macron méltatta a rendőrség “gyors és megfelelő” fellépését, jelezve, hogy a francia belügyminisztérium az eddigi 40 ezer rendfenntartón felül “további erőket” mozgósít péntek éjszaka az utcákon. Megerősítette, hogy a “legérzékenyebben érintett megyében” elmaradnak az ünnepi események és tömegrendezvények, három településen is éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a helyi hatóságok hétfőig. Az ellenzéki jobboldal által szorgalmazott rendkívüli állapot esetleges kihirdetése azonban továbbra sem volt napirenden a válságtanácskozáson.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr a saját elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene. Míg kedden éjjel elsősorban a párizsi régió elővárosaiban történtek zavargások, szerdán és csütörtökön már a nagyvárosokra is átterjedt az erőszak. Rendőrségi források szerint 492 középületet (iskolákat, polgármesteri hivatalokat, közintézményeket, szociális központokat) és kétezer gépkocsit gyújtottak fel, a tűzoltók 3880 tűzesetet regisztráltak köztereken, 249 rendőr pedig megsebesült.

Franciaország legszegényebb megyéjében, a Párizstól északra fekvő Seine-Saint-Denis valamennyi településén követtek el rongálásokat, elsősorban a középületekben, de Drancyban a rongálók egy kamionnal betörték egy bevásárlóközpont bejáratát, amelyet aztán részben kifosztottak és felgyújtottak. Párizs belvárosában fosztogattak is mintegy negyven üzletben – közölte a rendőrség. Nahel M. halála heves közéleti vitát váltott ki a rendőrök fegyverhasználatát szabályozó 2017-es új törvényről, amelynek alkalmazása nyomán 2022-ben 13-an vesztették életüket úgy, hogy közúti ellenőrzés során tanúsított ellenállást követően a rendőrök rájuk lőttek. “Én nem haragszom a rendőrségre, csak egy emberre haragszom, arra, aki elvette tőlem a fiamat” – mondta Mounia M, a megölt fiú édesanyja a BFM hírtelevízióban. Ugyanitt a letartóztatott rendőr jogi képviselője, Laurent-Franck Liénard közölte: védence “nem akart ölni”, és az őrizetbe vételét követően az első és az utolsó szavaival is bocsánatot kért Nahel M. családtagjaitól.